Sok pedagógus azért nem vállalja a tesztelést, mert attól tartanak, nem kapják meg a megígért táppénzt

Nem ok nélkül.

Sok pedagógus nem vesz részt az önkéntes koronavírus-tesztelésen, pedig egyre több megbetegedést regisztrálnak az iskolákban. Sokan azért nem vállalják a vizsgálatot, mert attól tartanak, ha kiderül, hogy fertőzöttek, a betegség idejére nem kapják meg az előzetesen megígért 100 százalékos táppénzt.

Ettől pedig nem is ok nélkül tartanak: az ATV-nek több pedagógus a fizetéséről szóló SMS-t is megmutatta, amin egyértelműen látszott, hogy jóval alacsonyabb fizetést kapnak, amíg karanténban vannak.

Kásler Miklós EMMI-miniszter a pedagógusoknak címzett levelében azt írja: ha az NNK főosztálya elismeri a betegséget munkaköri megbetegedésnek, akkor a korábbi táppénz és a 100 százalékos összeg közötti különbséget utólag fogják jóváírni. Addig viszont sok pedagógusnak 50-60-70-80 ezer forintból kellene megoldania a karácsonyt Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint. - írja az atv.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek