Soproni fiú A dalban!

Őri Sebestyén basszusgitáros a Luscinia együttes tagjaként indul A dal döntője és a hírnév felé.

Szombaton 19.35-től a top 40 eddig nem látott produkciói mutatkoznak be A Dal 2021 negyedik, egyben utolsó válogatójában. A Duna Televízióban követhető elődöntőben a dalok akusztikus változatban hangzanak majd el, és már csak 5 hely kiadó a húszfős mezőnyben. A cél továbbra is a március 13-i döntő, amelyben 8 versenydal közül dől el, melyik lesz az év hazai slágere. A negyedik válogatóban 10 produkció kap esélyt az elődöntőbe kerülésre, de csak 5 juthat tovább. Nyugat-Dunántúl és az ország vájtfülű közönsége drukkolhat a Luscinia zenekarnak, a soproni régió pedig különösen, hiszen az együttes basszusgitárosa, Őri Sebestyén soproni!

Őri Sebestyén
Nyugat.hu

- A Kőbányai Zenei Stúdió a kapocs a zenekar tagjai között, mindnyájan itt tanulunk. 2019 szeptemberében alakult a Luscinia, bár akkor még nem velem, én tavaly júliusban csatlakoztam - mesélt az alaphelyzetről Sebestyén az enyugat.hu-nak. A pop-rock zenekart az énekes, Seres Kitti alapította Jurisits Tamással, Berek Dániellel, Móczó Martinnal. Őri Sebestyénnel az iskolából ismerték egymást.

- Az ottani örömzenélés alatt volt szerencsém a gitárossal, Tomival együtt muzsikálni, a billentyűsünk, Dani pedig a gólyatáborból ismert. Aztán amikor az Égivándor albumon dolgoztak, szükségük lett egy új basszusgitárosra. Két héttel a stúdiófelvétel előtt keresett meg Kitti, örömmel csatlakoztam, így a lemez második felén már én játszom. Aztán jött A dal, amivel úgy voltunk, hogy miért ne próbálnánk meg? Két számot küldtünk be a lemezről, negyven előadót válogattak be. Mi voltunk a negyvenegyedikek, de aztán egy diszkvalifikáció miatt mi is bejutottunk. Reggel kaptuk a hírt, délután már ott kellett lennünk a stúdióban, úgyhogy igen-igen felpörögtek az események, s pörögnek azóta is - mondja nevetve Őri Sebestyén. Ezt csak leírni ilyen egyszerű, meglépni nem - tehetjük hozzá -, miután egyedül Kitti él a fővárosban, a többiek Paks mellett, Szegeden, Pécsen, illetve Sopronban. Ez a közös munkát néha nehezítő tény most a Luscinia előnyére fordulhat, hiszen több régióból is számíthatnak drukkolókra. Ez pedig különösen fontos, hiszen a válogatóban négy produkciót a zsűri juttat tovább, az ötödiket viszont a közönség szavazza be. Úgyhogy hajrá Luscinia!

A zenekar neve is megér egy külön bekezdést: miután felmerült a kérdés, hogy magyar vagy angol legyen az együttes neve, a tagok egy huszárvágással megoldották a problémát. Latin szót választottak, ami azt jelenti: fülemüle.

Őri Sebestyén saját bevallása szerint már két évesen színpadon szerepelt, és szinte születése óta köze van a zenéhez. Négy éves korától a soproni zeneiskola zeneovi nevű közkedvelt óráira járt nagy örömmel, később hat éven át a klasszikus gitár tanszakon tanult, majd öt esztentőn át az ütősökhöz...

Luscinia együttes
Nyugat.hu

- Tíz évesek lehettünk, amikor az unokatesómmal zenekart alapítottunk, de nem volt basszusgitárosunk. Bevállaltam. Autodidakta módon kezdtem kitanulni a hangszert, aztán teljesen beleszeretettem. Később a Hoffer-műhelyben tanárhoz is jártam - emlékszik vissza a kezdetekre Sebestyén, akinek a zene már-már lételeme.

- Az egész család zenél; a bátyám dobol, édesapám a Toolate dobosa és szaxofonozik is, édesanyámnak pedig gyönyörű hangja van, és amikor kicsi voltam, sokat énekeltünk együtt - árulta el Sebestyén. A Luscinia együttesben Sebi kiélheti újító zenei öteleteit, ezt látni fogjuk a tévében is: nem az a háttérbe húzódó basszusgitáros, a hangzást alapvetően meghatározza gitárja húrain.

Ha nem hiszik, járjanak utána, még a fotelből sem kell felállni: szombat, 19.35 órától a Duna TV-n, A dalban a Luscinia. Aztán nyomjuk a szavazógombot!


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek