Egy olvasói telefon után nyomozni kezdtünk és még a fotósunkat is kiküldtük a helyszínre. A történet Söptén kezdődik, ahol épp járdafelújítások zajlanak, szépül a község és csak halkan jegyeznénk meg, hogy esetleg Szombathelyen is lehetne hasonló programot szervezni. Na, de vissza Söptére, mert történt egy apró malőr, amit Vasasszonyfa polgármestere, Desits József említett nekünk.
A lényeg az, hogy volt egy kis félreértés, hogy melyik községhez tartozik a dögkút, és ennek következtében a söptei járdafelújításokból származó sittet (összezúzott aszfaltot és földet) a vasasszonyfai dögkúton rakták le. Persze ez csak ideiglenes, mivel a járdafelújításokat végző cég ezt útalapba ismét hasznosítani szeretné, és egy-két napon belül el is fogják szállítani a törmeléket.
Szóval, nem kell aggódni, a dögkútról elkerül a sitt és útalap lesz belőle, Söpte szépül, ami szintén jó Vas megyének, mi pedig így két csodás hírt is megoszthattunk olvasóinkkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!