Bár az elmúlt 24 órában 619-en hunytak el koronavírus fertőzésben és ez növekedést jelent a szombati 510 és a pénteki 605 után, de a spanyol kormány úgy döntött, hogy hétfőtől az emberek elkezdhetnek visszatérni a munkába a nem létfontosságú ágazatokban is. A koronavírus miatt 16 972-ten veszítették életüket a dél-európai országban március 3-a óta, amikor az első igazolt halálos áldozatot bejelentették az egészségügyi hatóságok. A gyógyultak száma 3282-vel nőtt vasárnap, 3441-gyel szombaton és 3503-mal pénteken. A járvány január végi kezdete óta 62 391-en épültek fel a fertőzésből. - írja az indirekt.hu. Spanyol kormány döntése értelmében, hétfőtől az emberek elkezdhetnek visszatérni a munkába a nem létfontosságú ágazatokban is. Ilyen például az autó, illetve az építőipar. Korábban Spanyolországban felfüggesztették ezen szektorok működését.
A kormány közzétett egy gyakorlati útmutatót a fertőzés kockázatának mérséklésére, amelyben egyebek mellett javasolja a fokozatos ki- és beléptetést a munkahelyeken, illetve a tömegközlekedés helyett az egyéni közlekedés előnyben részesítését a munkába járáshoz, amennyiben megoldható, de nem teszik kötelezővé a szájmaszk viselését a közterületeken, viszont javasolja felvételét a tömegközlekedési eszközökön, ezért a hatóságok hétfőtől maszkokat osztanak az metrón, a vasúton és az autóbuszokon utazóknak. A lakhelyelhagyási korlátozások, az oktatási intézmények és egyebek mellett üzletek, éttermek bezárására vonatkozó intézkedések érvényben maradnak, sőt a törvényhozás csütörtökön meghosszabbított április 25-én éjfélig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!