Spanyolországban öt hét után először 300 alá csökkent az áldozatok száma

Az elmúlt 24 órában 288-an haltak meg, 90-nel kevesebben mint szombaton, és 79-cel kevesebben mint pénteken - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

Az igazolt spanyolországi fertőzöttek közül eddig 23 190 ember hunyt el. A napi gyógyult esetek száma stabilan háromezer felett van napok óta, vasárnapra 3024-gyel emelkedett a számuk a szombati 3353 és a pénteki 3105 után, és összesen elérte a 98 732-t.

A szaktárca tájékoztatójában vasárnap csak azoknak a fertőzötteknek a számát közölte, akiket a legmegbízhatóbbnak tartott, orr- és garatváladékból vett minta felhasználásával készített PCR-tesztek bizonyítottak. Ezzel a módszerrel az elmúlt egy nap során 1729 pozitív esetet szűrtek ki, míg a járvány kezdete óta 207 634 fertőzést igazoltak.

A minisztérium szombati összesítésében a regisztrált fertőzések száma még több, összesen 223 759 volt, amelyből 17 854 esetet szerológiai vizsgálattal azonosítottak. Az eljárás a vírussal szemben képződött ellenanyagokat mutatja ki a vérből. A szaktárca szerint mivel jellemzően már lezajlott fertőzéseket igazol, ezek nem tekinthető új eseteknek.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek