Akik eddig azt hitték, hogy lehetetlen megtalálni az igaz szerelmet, azok most New York utcáin kaphattak egy kis ízelítőt, szóval minden lehetséges. A Vogue magazin most egy igazán modern szerelmi sztorival sokkolt, ami ledönt mindent tabut, vagyis összehozták a Star Wars univerzum két ikonikus figuráját, Leia hercegnőt és Csubakkát egy kis New York-i romantikázásra.
És, ahogy Leia (akit a videóban Andreea Diaconu alakít) a vukijával közös jövőjét tervezgeti, mindenkit meggyőzhet arról, hogy az igaz szerelem mégis létezik.
Via Yahoo! és Vogue
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.