Két angol férfi zseniális trükkel akar jegyet szerezni az új Star Wars-film bemutatójára.
Matt Kingsnorth és Phil St. Pier tavaly indított el projektet, de csak annyit tettek közzé róla a Tubmlr-en, hogy egy GoPro-kamerát juttatnak fel meteorológiai ballonnal a világűrbe, és ott videót készítenek.
Most azonban kiderült, hogy a tervnek volt egy másik része is. A ballon nem csak a kamerát, hanem a Star Wars-filmekből ismert X-szárnyú vadászgép makettjét is felvitte, a kamera pedig pont úgy volt beállítva, hogy a makettet és a Földet is egyszerre tudja venni. A videóból pedig az ok is kiderült: egyenesen J.J. Abramstől, a film rendezőjétől szeretnének két jegyet kapni. Reméljük, sikerül nekik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!