Stephen Fry összeházasodik a nála 30 évvel fiatalabb pasijával

Hugh Laurie országos cimborája, Stephen Fry viharos románc után eljegyezte élete szerelmét, és Norfolkban készülnek kimondani a boldogító igent!

Az angol humor egyik nagyágyúja, Stephen Fry nehezen dolgozta fel saját homoszexualitását, tizenhat évig önmegtartóztató életét élt. 1995-től 2010-ig Daniel Cohennel alkotott egy párt, de tizenöt év után vége szakadt ennek a kapcsolatnak, ami nagyon megviselte a komikust. 2012-ben egy hotelszobában megpróbált véget vetni az életének, amikor is gyógyszereket vett be és vodkát ivott rájuk.

Stephen Fry és Elliot Spencer
dailymail.co.uk

2014. novemberében azonban újra rátalált a szerelem, a most huszonhétéves Elliot Spencer személyében, s bár kapcsolatuk viharosnak mondható, mégis eljegyezték egymást. A tervek szerint a 2015-ös BAFTA díjátadó után házasodnának össze, Norfolkban.

BAFTÁN innen, BAFTÁN túl

Frynak tehát jó éve lesz, hiszen a BAFTA díjátadó gálájának idén tizedik alkalommal lesz a házigazdája, új párja oldalán pedig egyenesen kivirulhatott, még az sem zavarta, hogy Elliot a minap meghúzta Stephen méregdrága Bentley Continental GT-jének az oldalát.

Stephen Fry ismét jókedvű mostanában
dailymail.co.uk

Hogy a harminc év korkülönbség soknak számít-e, azt mindenki döntse el maga, mellesleg Stephen Fry és Elliot Spencer édesapja egyidősek, mindketten betöltötték már az ötvenhetet.

Stephen Frynak nincs szüksége túl sok mindenre egy poénhoz
dailymail.co.uk

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű