Fotózáson még tökéletesen álló ruhát végül nem kapta meg a díva, így kénytelen volt másban elmenni a Story Gálára.
Tavaly mutattuk be Pomozi Péter divattervezőt, aki azzal tűnt ki, hogy a Story Gálán az ő általa megálmodott és elkészített ruhát viselte Medveczky Ilona. Úgy tűnt, idén is a vasi fiatalember munkájában vonul fel a díva, az utolsó pillanatban azonban mégsem így történt.
Medveczky ugyanis egy 45 éves darabot választott. Pomozi pedig a Facebookon kelt ki magából, ugyanis nagyon sok időt és pénzt áldozott arra, hogy egy estére felöltöztesse Ilonát.
Ezzel tehát úgy néz ki a divattervező és Medveczky kapcsolatának vége.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!