Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel

Azt mondják, egyedülálló lehetőséget teremt a kínai egyetem.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos és Hszü Ning-seng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást kedden.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a legfontosabb célokat, képzési irányokat és a budapesti kampusz tervezett helyszínét is rögzítő dokumentum a régióban egyedülálló módon egy új kínai-magyar egyetem létrehozását alapozza meg Budapesten.

Tudatták azt is, hogy a felek megerősítették, a fejlesztés összhangban áll a diákváros programmal, annak terveivel nem állítható szembe.

A megállapodás szerint a Fudan Hungary Egyetem az egyetemek közötti egészséges versennyel, neves külföldi professzorok tevékenységének bevonásával támogathatja a magyar felsőoktatás képzési színvonalának növelését. Azt írták: a fejlesztéssel a magyar fiatalok számára is nyitott, korszerű képzés valósulhat meg Budapest új, diákvárosi-egyetemi városrészében, folyamatosan szélesedő kínálattal és növekvő hallgatói létszámmal.

A Fudan Hungary Egyetem egyedülálló lehetőséget teremt a magyar, kínai és más nemzetiségű hallgatóknak oklevelek megszerzésére, specializációk elvégzésére és tudásuk elmélyítésére. Az intézmény ösztönözni kívánja a közös kutatásokat és oktatási projekteket magyar és európai egyetemekkel – ismertették.

A tervek szerint elinduló gazdasági, bölcsészettudományi – társadalomtudományi, természettudományi –, mérnöki és orvostudományi karokon 500 oktatótól 6-8 ezer hallgató tanulhat majd.

A közleményben az áll: „A felek a megállapodásban megerősítették az egyetem budapesti fejlesztése összhangban áll a Budapest Diákváros – Déli Városkapu fejlesztési programmal, annak terveivel nem állítható szembe. A beruházás az eredeti kormányzati szándékoknak és a fővárosi önkormányzattal egyetértésben elfogadott döntésnek megfelelően valósulhat meg, együttműködve a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossal is.”

A Fudan a tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint a világ 34. legjobb egyeteme. A sanghaji központú intézmény mintegy 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási teljesítménnyel büszkélkedhet – írták.

Jelentős tudománydiplomáciai sikernek nevezték, hogy a Fudan elsőként Magyarországon indít külföldi helyszínű saját képzést. A magyar és közép-európai hallgatók így Budapesten tanulva szerezhetnek diplomát a világ legjobbjai közé tartozó elitegyetemen. Magyarország regionális tudásközponttá válhat, az intézmény újabb munkahelyteremtő beruházókat, vállalati kutatás-fejlesztési központokat vonzhat hazánkba – tudatta közleményében az ITM.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra