Naplementében dolgozó traktor, fakérgen dolgozó hangyák, rokonszenves, festegető fiatalok: első néhány képkockája alapján akár egy hazaszeretetre bazírozó Duna tévés dokumentumfilm is lehetne a Heliopolis. Valójában viszont a nyári SUN Festivalt dolgozza fel, azt a zenés-táncos eseményt, amin mi is jelen voltunk, és megírtuk az élményeinket.
Bennfentes szemmel
Ez volt az az össznépi, soktízezer látogatót - köztük Angliától Japánig számtalan külföldit - vonzó, spirituális jellegűre formált buli, amire az előző évi ozorai razzia rányomta a bélyegét: mivel zeneileg ez is főként a goáról és az egyéb pszichedelikus műfajokról szól, ahogyan a másik esemény, rengeteg rendőr pakolgatta szét az ide érkezőket már a környező falvakban, a fesztivál területén krosszmotorokkal jártak körbe - ami igazán szórakoztató látvány volt, mert ezzel egyedül ők tűntek deviáns elemnek. A szuperbékés közegről ráadásul ravasz módon egy olyan filmet forgattak a szervezők, ami egy kritikus, lefitymáló, véletlenül ideérkező kívülálló szemével láttatja a történéseket.
Amik persze annak rendje szerint fordulatot vesznek. Hogy milyet, ahhoz tessék megnézni ezt a háromnegyed órát - megéri, mert ezzel bennfentes képet kapunk arról, milyen is ez a sokak által rettegett, ledrogosozott közeg. (Spoiler: valójában csak más, mint amihez a felfelé nyaló és lefelé taposó fogyasztói társadalomban hozzászoktunk).
