Süt a nap, nehogy szomorú légy!

Nyárias napok jönnek a héten.

A nyugat-európai anticiklon peremén egészen a hét legvégéig többnyire száraz levegő áramlik fölénk, legfeljebb a hét végén érkezhet egy gyorsmozgású hidegfronttal érdemi csapadék, és fokozódhat ismét viharossá az északnyugati szél – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Sok napsütés várható, a hét első napjaiban többfelé is 25 fok fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. Hétfő estig az ország déli részén fátyol-, északi felén gomolyfelhők lesznek az égen, csapadék nagy valószínűséggel nem lesz, kevés helyen pedig megélénkülhet a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul. Késő estére 12 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet. A déli megyékben hajnalban elvétve zápor is lehet, de a légmozgás gyenge lesz, a hőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás