Szinte pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. december 4-én Luigi Mangione a nyílt utcán végezett Brian Thompsonnal, az egyik legbefolyásosabb amerikai egészségbiztosító vállalat vezetőjével. Pár nappal később H. barátom így kommentálta a gyilkosságot: ez az ember egy hős. Természetesen azonnal szembeszálltam H.-val, mondván a gyilkosság nem lehet megoldás. H. visszakérdezett, hogy akkor mi a megoldás? Nem tudtam válaszolni. Lássuk, Lanthimos tud-e.
A film premisszája nagyon egyszerű: Teddy (Jesse Plemons), egy összeesküvés-elmélet hívő rakodómunkás rájön, hogy a világot a megavállalatokon keresztül űrlények zsákmányolják ki, akik embernek álcázzák magukat, és a méhek, valamint a Föld pusztulását okozzák. Rá is veszi félfogyatékos haverját, hogy rabolják el az ország egyik leggazdagabb cégvezetőnőjét, Michelle-t (Emma Stone), és rábírják, vigye el őket az anyahajóra tárgyalni az UFO-helytartóval.
Az akciót végre is hajtják, ám a nő azt állítja, hogy nem alien, csak egy dúsgazdag cégvezető. Így hosszú tárgyalás és kínzássorozat veszi kezdetét, melyben kiderül, hogy a cégvezér felelős Teddy anyjának szenvedéséért, így megtudjuk, hogy Teddy-t sem biztos, hogy csak a Föld megmentése motiválja.
A történetről ennél többet nem érdemes, és nem is igazán lehet mondani, a fókusz ugyanis egyértelműen a szereplőkön és a köztük áramló dinamikán van. Lanthimos összes filmje valamilyen allegória, amiben szimbolikus erejű minden karakter. Ezekre természetesen nincs egy egyértelmű megfejtés, de itt az én magyarázatom:
Teddy szimbolizálja a frusztrált, elégedetlen tömegeket, akik legkésőbb a 2010-es évek végére világszerte megérezték, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és hiába a szorgalmas munka, már nem fognak egyről a kettőre jutni. Elegük van a rájuk telepedett gazdasági elitből, akik tönkreteszik a bolygót és a alulfizetik a munkásokat anélkül, hogy erre bárki is felhatalmazta volna őket. Ugyanakkor elegük van a politikai elitből is, akik ahelyett, hogy enyhíteni próbálnák a gazdasági és társadalmi feszültségeket, inkább új, a privilegizáltakat segítő nyelvet alkotnak a politikai korrektséggel, szintén az edukáltaknak kedvező safe spaceket ígérnek, miközben megfeledkeznek az egyre kilátástalanabb helyzetben lévő tömegekről.
Michelle pedig mindennek az ellenkezője: az elit, amely testápolásra és vitaminokra többet költ, mint a külvárosok népe ételre, és amikor ezzel szembesítik, azzal érvel, hogy sok munkával bárki a csúcsra juthat.
Nagyon érdekes a kettejük kapcsolata. Miután Teddy már a pince ágyához kötözte Michelle-t, és elvileg már domináns pozícióba került az elittel szemben, valójában továbbra is a nő irányítja a párbeszédet. Többször kioktatja a férfit, mondván sajnálja, hogy neki kell közölnie vele, de Teddy egy echochamberben (magyarul talán véleménybuborékban) van, ráerőlteti a corporate és az akadémiai nyelvet, illetve végig lekezelően, szinte már sajnálkozóan beszél vele. Hiába rohan ezzel önnön vesztébe az egyre idegesebb Teddyvel szemben.
Ezek a jelenetek kitűnően reflektálnak arra, amit mi is napi szinten tapasztalhatunk, ha körülnézünk. A liberális politikai elit újra és újra kioktatja a tömegeket, újra és újra érthetetlen és bonyolult kérdéseket tematizál, mint a jogállamiság és a politikai korrektség, miközben azzal sértegeti a vidékieket, hogy “le kell menni vidékre”. Mintha észre sem vennék, hogy zsinórban négy választást veszítettek el ezzel a kommunikációval.
És persze ott van Teddy, aki jogosan érezte meg, hogy valami alapvető és strukturális igazságtalanság van a Michelle-lel való viszonyában. Azonban éppen annyira eszköztelen vele szemben, mint a tömeg az elittel szemben. Leválthatja, elkergetheti, de végeredményben nem lesz jobb a sorsa, csak mélyebbre ássa magát. Ahogyan a világ is mélyebbre ássa magát az olyan “elitellenes” politikusok megválasztásával, mint Orbán Viktor, Donald Trump vagy Silvio Berlusconi.
És hogy mi a megoldás? Mi a kiút ebből a helyzetből? Ahogyan a cikk elején én sem tudtam választ adni H. barátomnak, úgy nem tud Lanthimos sem. De talán nem is kell neki. Én már azért hálás vagyok, hogy egyáltalán feltette ezt a kérdést, amin aztán lehet napestig gondolkodni.