Csak a győzelem az elfogadható eredmény - mondta lapunknak Hámori Ádám, kőszegi ökölvívó, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület versenyzője.
Hámori Ádám négy év kihagyás után indul újra versenyen, ráadásul az ismertebb ökölvívás helyett most pusztakezes bokszban. Magyarországon először mutatkozik be a pusztakezes ökölvívás, április 19-én, a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.
Keményebb, brutálisabb a megszokott ökölvívásnál
Rácz Félix ismert sportmenedzser részvételével tavaly alapították meg a Magyar Pusztakezes Szövetséget, és már az alapításkor bejelentették, hogy 2025 tavaszán rendezik meg az első gálájukat.
A pusztakezes ökölvívásban a bokszolók nem viselik az ütéseket tompító bokszkesztyűt, ez a sportág keményebb, brutálisabb a "hagyományos" boksznál. Ennek megfelelően a mérkőzések is rövidebbek, 3x2 percesek, már ha nem ütik ki egymást ennél korábban a versenyzők, ami a pusztakezes küzdelemből adódóan gyakran előfordul.
Az április 19-i, budapesti gála igazi sztárparádét hoz az Európában egyedülálló, kör alakú, nyolcoszlopos ringbe. Ott lesz a legendás, többszörös világbajnok Félix Sturmot otthonában legyőző Szili István, aki ezzel megszerezte az IBO Interkontinentális övét. Ki kell emelni a kick-bokszban és K-1-ben is kiemelkedő Veres Tibort, és a kőszegi Hámori Ádámot.
Hámori Ádámot a neve is kötelezi
Hámori Ádám egyetemi és főiskolai világbajnok, junior Európa-bajnok, felnőtt magyar bajnok ökölvívó. Egyébként az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca Hámori Luca elmeséli, mi történt az Imane Helif mérkőzés előtt és mit tenne már egészen másképpen 2024. August 30. 18:00 testvére, aki az első női ökölvívó olimpikonunk volt, és azonnal pontszerző helyen végzett.
Hámori Ádám lapunknak elmondta, lassan négy éve hagyta abba az aktív ökölvívást, azóta is edz, de versenyeken nem indul. Mint mondta, nem is gondolt a visszatérésre. Amikor megkeresték a budapesti gála szervezői, a tárgyalások után újra fellobbant benne a láng. Az utóbbi időben nem találta a helyét, így jókor jött a meghívás. De van egy főállása, így a munka mellett kell felkészülnie a küzdelemre. Azt is kijelentette, csak a győzelem fogadható el számára, habár azt még nem tudja, ki lesz az ellenfele.
Hámori Ádámot edzője, Karakó István készíti fel, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy Ádám gőzerővel készül a gálára, erőnlétileg és technikailag is. Ilyen gála még nem volt Magyarországon, az egyik kereskedelmi csatorna élőben közvetíti majd. Látványos és izgalmas verseny lesz - mondta.