Szakrendelők: nincs teszt, pedig kötelező lenne

A szakrendelőkben kellene elvégezni a koronavírus-teszteket a betegeken, hogy el tudják őket látni. Viszont PCR-csomagokat nem kaptak.

Egyáltalán nem kaptak koronavírus tesztet, vagy csak nagyon keveset - erről panaszkodnak egyes szakrendelőkben - számol be az RTL Híradó nyomán a hvg.hu. Az új szabályok szerint bizonyos beavatkozásokat, vizsgálatokat, csak negatív teszttel rendelkező betegeken végezhetnek el, az ehhez szükséges mintavétel pedig a szakrendelők dolga lenne. Így sok helyen továbbra is csak a sürgős eseteket látják el.

A szigetszentmiklósi polgármester szerint a város rendelőintézete még nem kapott PCR-csomagot, ami a tesztek elvégzéséhez kellene. Egy XV. kerületi rendelőben szintén nem tudnak tesztelni, a főigazgató főorvos azt mondta, még egyáltalán nem kaptak a szűréshez szükséges csomagokból. Ígéretet kaptak rá, hogy talán a jövő héten már kapnak, de ezt nem hivatalos forrásból tudta meg. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint, ha nincs elég teszt, akkor a rendelőintézeteknek értesíteniük kell a kormányhivatalt.

A magánellátásban már egészen más a helyzet: A hvg.hu által megkérdezett magánrendelők többsége nem kér PCR-tesztet azokhoz a vizsgálathoz, amihez az államiak igen. Pedig az erőforrás miniszter múlt heti utasítása a magánellátásra is érvényes szabályként írta azt elő. Van, ahol kifejezetten álhírnek gondolják, hogy kötelező lenne az előzetes teszt, van, ahol beérik a kikérdezéssel, és olyan is, ahol attól függ, hogy kérnek-e, hogy – ugyanazzal a panasszal – melyik szakorvoshoz megy az ember.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet