Szalai Annamária társasági ember volt

Ő vett fel először bőrruhát a szombathelyi főiskolán – emlékszik vissza egy volt oktatója.

Néhány napja hunyt el Szalai Annamária, az NMHH Médiatanácsának elnöke. Életrajzából kiderül, hogy első diplomáját a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán szerezte tanító szakon. 1982-ben diplomázott, egyik, ma már nyugdíjas volt oktatója mondott néhány szót az egykori főiskolai hallgatóról.

Szívesen ismerkedett

Szalai nagylétszámú évfolyamba járt, társai közül nem igazán tűnt ki tanulmányi eredményeivel. A tanító szakon különben sem az egzakt tárgyakon volt a hangsúly, sokkal inkább az empátiát, a kommunikáció-készséget erősítették a hallgatókban.

Szalai Annamária (Forrás: hirado.hu)
Nyugat.hu

Szalai Annamária teljesítette a követelményeket, társaságkedvelőnek tartották, aki szívesen ismerkedett. Oktatója tisztán emlékszik arra, hogy neki volt először fekete bőrnadrágja és bőrdzsekije, ami rendkívül népszerűvé tette.

Szalai Annamária népművelői diplomáját már Budapesten, az ELTÉ-n szerezte meg 1990-ben, 1998-ban a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazdaként végzett, vállalkozási szakirányon.

1998-ban került az országgyűlésbe

1982-1984 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskolában tanított, 1984-85 között a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985-97-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető. 1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatója.

1998 és 2004 között országgyűlési képviselő. 2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadó, 2003-tól adjunktus.

Az országgyűlés 2004-ben és 2008. március 31-én az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává választotta. 2010 augusztusától a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Az Országgyűlés 2010. október 11-ével a Médiatanács elnökévé választotta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet