Véres kivégzések helyszíne lett Szombathely

A Facebookon jött szembe ez a fotó, de vajon ön tudja, hol őrzik a táblát a Mortal Kombat gyilkosai?

A Mortal Kombat a kilencvenes évek egyik leghíresebb számítógépes játéka volt, sőt, akik igazán korán eszméltek, még a kocsmákban is erre gyorsultak. Egy huszas bedobásával máris kiadhattuk magunkból minden agressziónkat. Mondjuk az is igaz, hogy ez a játék indította el a lavinát, ami az erőszakos, sőt a minél véresebb játékok elterjedését illeti.

Kombathely

Annak idején 1992-ben jelent meg az első játéktermi gép, azóta számtalan rész jelent meg belőle PC-re, később a konzolokra. A játék varázsát az elképesztő számú titkos mozdulat adta, nem is szólva a rendkívül véres kivégzésekről, amelyek talán a leginkább izgatták a játékosok fantáziáját.

Nem titkoljuk, beletelt vagy negyven percbe, hogy kiderítsük, milyen irányból készült a kép, pedig a szerkesztőségben lévő hat-hét ember mind ezen dolgozott. De vajon önöknek sikerül kitalálni, hogy melyik irányból készül a felvétel? Várjuk a tippeket!

De ha már itt járunk! Ön milyen számítógépes játék helyszíneként tudná még elképzelni városunkat? Várjuk az ötletes képeket!

A játék megjelenése akkora siker volt, hogy három évre rá filmet is készítettek belőle

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű