Szankcionálják a szabálytalanul balra kanyarodókat Minervánál, Szombathelyen

A 112Press több olvasója is jelezte, hogy napok óta rendőrök ellenőrzik és büntetik a 87-es főútról a Minerva lakópark felé szabálytalanul lekanyarodó autósokat, Szombathely határában.

Érdekes, hogy mindezt pozitívumként értékelték, pedig a büntetést jellemzően sokan elutasítják.

TM

A problémát az okozza, hogy a 87-es főúton Kőszeg (és Ausztria) felől az egyre bővülő és népesebb lakóparkba érkezők közül egyre többen próbálnak rövidíteni. Mindezt pedig úgy, hogy a forgalmas, 2x1 sávos 87-es főúton a balra kanyarodást tiltó tábla és a záróvonal ellenére mégis balra kanyarodnak a Minerva utcába. Teszik ezt olyankor is, amikor szemből járművek érkeznek, ilyenkor természetesen megállnak a főúton, ameddig nem tudnak biztonságosan bekanyarodni. Erre azonban nem minden sofőr számít.

TM

Több olyan ráfutásos baleset is történt már ezen a szakaszon, aminek a Minerva felé lekanyarodni szándékozó autó miatt felduzzadt sor végén álló járművek itták meg a levét. Természetesen ezekben az esetekben az a hibás, aki neki hajt az előtte állónak, de azért ne feledkezzünk el arról a tényről, hogy magát a torlódást egy szabálytalan járművezető okozta.

A rendőrök pedig ezt az állapotot próbálják megszüntetni azzal, hogy több napja ellenőrzik a legforgalmasabb időszakban a Minerva utcát. Információnk szerint a közlekedési szabálysértésről kamerafelvétel is készül. Ottjártunkkor két rendőrautó volt a helyszínen, az egyik a 87-es főútról is jól látható helyen, megadva az esélyt a járművezetőknek arra, hogy elkerüljék a büntetést.

TM

Azt már a rendőrök is észrevehették, hogy vannak jó szándékú járművezetők, akik nem hajtanak át a záróvonalon a balra kanyarodást tiltó tábla ellenére, hanem tovább mennek és kb. száz méterrel később megfordulnak egy olyan ipari út kereszteződésénél, ahol már szaggatott vonal van felfestve.

TM

Ezzel azonban az a gond, hogy annál a kereszteződésnél

kötelező haladási irány

tábla virít az

útkereszteződés alárendelt úttal

tábla alatt. Az pedig szintén nem engedélyezi a balra kanyarodást. Azok a jóhiszemű, de KRESZ-t nem ismerő sofőrök, akik ott fordulnak vissza szintén néhány tízezrest kockáztatnak a manőverrel.

TM

Egy észrevétel: az

útkereszteződés alárendelt úttal

tábla ebben az esetben megítélésünk szerint rosszul jelzi az alárendelt út betorkollásának irányát. Sokan nem tudják, mire valók ezek a táblák. Nos, előre jelzik a kereszteződést és a sofőrök részére tisztázzák az elsőbbségi viszonyokat. Az ilyen táblával előjelzett kereszteződésekben a védett úton közlekedő előzhet, amennyiben azt egyéb körülmények lehetővé teszik. A Minerva utcánál például a záróvonal miatt erre nincs lehetőség az Ausztria felől érkezők esetében.

TM

És mit tehetnek azok, akik Kőszeg felől érkeznek, és a Minervába tartanak? El kell hajtaniuk a körforgalomig, ott pedig eldönthetik, hogy visszamennek a nevezett kereszteződésig és szabályosan kanyarodnak jobbra, vagy a Metro áruház előtt elhajtva a Demeter utcán közelítik meg a lakóparkot. Ez több száz méteres kerülő minden alkalommal, de jelenleg ez a szabályos út. Megoldást jelenthetne egy kanyarodó sáv kiépítése a 87-esen, tekintettel arra, hogy az elmúlt években jelentősen felduzzadt a lakóparkban élők száma, de amíg ez nem történik meg, addig a KRESZ szabályait betartva kerülni kell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet