Három napon át a szombathelyi SZAK Asztalitenisz Csarnok volt a dartsosok fővárosa: péntektől vasárnapig itt rendezték meg a Savaria Darts Hétvégét, amely idén is több rangos versenyt hozott a vasi megyeszékhelyre.
A programban szerepelt a Savaria Páros Open, a Steel Egyéni és Páros Nemzeti Bajnokság, valamint a nemzetközi ranglistapontokat is kínáló WDF NDR Savaria Classic – ez utóbbi nemcsak a magyar élmezőnyt, hanem tíz ország versenyzőit is Szombathelyre vonzotta.
400 sportoló, 9 versenyszám, 3 napos dartsőrület
A hosszú hétvége során mintegy 400 dartsos mérte össze tudását kilenc különböző versenyszámban, és ahogy azt már megszokhattuk, a hangulat most is forró volt – mind a pályák környékén, mind a szurkolók soraiban.
Magyar sikerek, nemzetközi nevek
Izgalmas küzdelmek után vasárnap véget ért a WDF Savaria Masters.
A hölgyek mezőnyében nem talált legyőzőre Ihász Veronika, aki osztrák ellenfeleit utasította maga mögé: Catalina Pasa lett a második, Daniela Neumayer a harmadik. A férfiaknál cseh győzelem született: Petr Touš szerezte meg az aranyat, az osztrák Markus Straub lett a második, az angol Bradley Kirk pedig bronzérmet szerzett. A lányok között magyar aranynak örülhettünk: Turai Krisztina lett a legjobb. Az osztrák Nadine Spet ezüsttel, Rábaközi Hanna és a szlovák Nina Andrejkovičová pedig bronzzal zárt. A fiúknál német győzelem született (Florian Preis), de utána már magyar zászlók következtek: Csóka Dániel ezüstérmet, Baka Zsombor és Csajbók Zsolt bronzérmet „hozott haza”.
Nemzeti bajnokság: tekintélyes címek és hazai dobogók
A Steel Páros Nemzeti Bajnokságon is komoly csatákat láthattunk:
A nőknél a Tekauer Gréta (Érd-EL SE) / Vaskó Angéla (ÚKDC) páros nyert, mögöttük Ihász Veronika / Ölei Annamária (Győri DC), majd holtversenyben két bronzérmes duó végzett: Kovács Tamara / Rábaközi Hanna (Honvéd Auróra) és Sztvorecz-Szabó Ibolya (BDSE) / Puskás Erzsébet (Vecsés) pedig a harmadik. Az uraknál Csajbók Zsolt (Honvéd Auróra) / Szoták Balázs (Győri DC), Rucska József / Baka Zsombor (Honvéd Auróra) és Jagicza Gábor (Phoenix DSE) / Vida Mihály (Tököli DC) - Melisek Zsolt (ÚKDC) / Börzsei János (Vecsés) volt a sorrend.
A pénteki és a szombati eredményekről itt írtunk.
Szombathely újra bizonyított
A rendezvény méltó folytatása volt a város dartsos hagyományainak. A versenyhelyszínként szolgáló SZAK Csarnok ismét remekül vizsgázott, a szervezés pedig hozta a megszokott profi szintet.