2022. december 30-án, egy héttel a katari világbajnokságot követően és két nappal a téli átigazolási időablak megnyílta előtt robbant a hír: a Manchesterből kiebrudalt Cristiano Ronaldo az addig európai focirajongók által teljesen ismeretlen szaúdi Al-Nassrben folytatja. A futballtársadalom alig ocsúdott fel a kezdeti sokkból, amikor fél év múlva megnyílt a nyári átigazolási ablak, és sorra mentek a szaúdi csapatokhoz az olyan nevek, mint Roberto Firmino, Riyad Mahrez, Aymeric Laporte, Neymar és Karim Benzema. Az egyszeri focikedvelő nem győzte memorizálni az Al-Ahli, Al-Ittihad, Al-Hilal, és Al-Ettifaq neveket, melyek hirtelen a futballal kapcsolatos közbeszéd szerves részévé váltak. Hamar egyértelművé vált, hogy az európai futballtársadalom új kihívás előtt találta magát, mely ezúttal Ázsiából érkezett.
Miért pont Szaúd-Arábia és miért pont most?
Ahhoz, hogy megértsük, miért nyíltak meg a Közel-Kelet kapui a topfutball előtt, rövid időre el kell távolodnunk a focitól a geopolitika világába.
Szaúd-Arábia egy 33 milliós régiós nagyhatalom a Közel-Keleten, amely a gazdagságát és a fejlettségét egy dolognak köszönheti: az olajnak. Szaúd-Arábia ugyanis a világ második legnagyobb olajkészletével rendelkező országa Venezuela után. 2024-ben a teljes szaúdi gazdaság több mint 45 százalékát az olajipar tette ki. Emiatt az ország gazdasága erősen olajfüggő, rendkívül érzékeny az olaj piaci árának ingadozására, és felkészületlen az olajmezők kiapadására.
Ezt ismerte fel 2016-ban a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán, aki meghirdette az úgynevezett Saudi Vision 2030 programot, mely az ország gazdaságának több lábra helyezését, vagyis diverzifikációját és a királyság modernizációját irányozza elő.
Ez egyébként nem újdonság az Arab-félszigeten, a többi öbölország ugyanis már korábban felismerte, hogy az olajból jövő pénzeket előbb-utóbb helyettesíteni kell. Dubaj például a luxusturizmus központjává vált, Katar pedig többek között a futballban látta meg a befektetési és imázsépítési potenciált; a friss BL győztes PSG, és a világválogatottnak is beillő Manchester City is katari tulajdonban van. De számos, mára meghatározó cég képezi részét a két ország portfóliójának, elég csak a Qatar Airways-re, vagy a Fly Emirates-re gondolni.
Szaúd-Arábia legfontosabb stratégiai pontjai a turizmus fejlesztése, beruházások és befektetés más országok infrastruktúrájába, piacába. Ennek segítésére jött létre egy óriási állami befektetési alap, az úgynevezett Public Investment Fund (PIF). Ennek az alapnak az egyik legfőbb feladata, hogy versenyképessé tegye a szaúdi labdarúgást. Ennek egyik első jele már 2021-ben látszott, amikor a PIF megvásárolta a nagy múltú angol Newcastle Unitedot. A nagy változás azonban 2023-ban következett be, amikor a PIF tulajdonába került a négy legnagyobb szaúdi klub, az Al Nassr, az Al-Hilal, az Al-Ittihad és az Al Ahli. Ezek a csapatok pedig azonnal rávetették magukat az európai futballpiacra.
A nagy szaúdi bumm, 2023 nyara
A nyári átigazolási ablakkal megnyíltak a szaúdi pénzcsapok is. Sorra érkeztek az európai szinten is szupersztárnak számító játékosok, ami az átigazolási összegeken is meglátszott. A Transfermarkt becslései szerint a Szaudi Pro League (SPL) körülbelül 852 millió eurót költött átigazolásokra, aminél csak az angol Premier League csapatai költöttek több pénzt, összesen 2,46 milliárd eurót átigazolásokra ebben az átigazolási ablakban. Ezzel az SPL pénzügyileg megelőzte az olasz Serie A-t, a spanyol La Ligát és a német Bundesligát is.
Csak pár fontosabb átigazolás:
Az átigazolások hatása megkérdőjelezhetetlen volt. Az Al-Nassr Instagram oldala 1 hónap alatt 850 ezer követőről 11 millió követőre ugrott fel, az SPL közvetítési jogait 36 új ügyfél vásárolta meg, köztük a portugál Sports TV, a török S Sport és a magyar Spíler TV is. Nem is csoda, ha az európai fociról szóló közbeszédnek elsődleges témája lett Szaúd-Arábia. Például Rényi Pál Dániel 2023 augusztusának legvégén a 444-re írt cikkét azzal a címmel közölte, hogy Európa csak magára vethet, ha Szaúd-Arábia képes szétverni a futballvilágot. De tényleg ennyire drámai a helyzet? És ha igen, milyen okok vezettek idáig, illetve merre mutatnak a trendek? A leggyakoribb kérdés, ami ilyenkor felvetődik, hogy egy neves játékos mégis miért menne oda?
Miért mennek oda?
Az európai futballpiac egyik alappillére a pénzügyi fenntarthatóság. Tetszik vagy sem, mára a topfutball elsősorban üzlet, és csak másodsorban kultúra és szenvedély. Az európai klubokba fektető üzletemberek és befektetési alapok egy dolgot akarnak: profitot. Emiatt az az érdekük, hogy klubjaik profitábilisen működjenek, azaz a befektetett összegek megtérüljenek, sőt, nyereséget termeljenek. Ezzel összhangban az európai futballt szabályzó UEFA szankcionálja azokat a klubokat, amelyek többet költenek, mint amennyit megengedhetnek maguknak. Egy klub legnagyobb kiadása pedig az általános hittel ellentétben nem az átigazolási díj, hanem a játékosok fizetése. Így minden klub igyekszik a bérkeretet minél alacsonyabban tartani, vagy legalábbis nem hagyni elszállni azt.
Szaúd-Arábia azonban nem az UEFA, hanem a pénzügyileg sokkal kevésbé szabályozott AFC tagja, tehát a szaúdi klubokra nem vonatkoznak szigorú pénzügyi szabályok. Ráadásul a szaúdi topklubokat a PIF tulajdonolja, ami nem piaci, hanem állami szereplő, ilyen módon nem kizárólagos éreke a profitmaximalizáció. Ez azt eredményezi, hogy a szaúdi nagycsapatok képesek olyan fizetéseket ajánlani a focistáknak, amelyeket az európai csapatok sosem tudnának megadni.
Az olvasó első gondolata lehet az, hogy eleget keresnek máshol is, azonban fontos megérteni a pénz önmagán túlmutató jelentését a topfutball közegében.
Az első fontos aspektus, hogy éppen a szigorú európai szerződések miatt a magas fizetés rendszerint magas szakmai elismertséget, magas presztízst jelent. A focisták sokszor egymás között is a szerződésben leírtakat tartják mérvadónak futball-hierarchiában.
A másik fontos aspektus, hogy a foci tömegsport, ráadásul a világ legnépszerűbb sportága, emiatt rengeteg ember számára jelent kitörési lehetőséget a nyomorból, elég, ha Brazília faveláira gondolunk. Ez azzal jár, hogy az ilyen környezetből érkezők rendszerint viszik magukkal a tág értelemben vett családjukat, ami sokszor magában foglal a nagyszülőktől egészen a kiskori barátokig mindenkit. Ez rendszerint komoly nyomást jelent ezeken a játékosokon, hiszen képzelhetjük, hogy mennyire nehéz egy ennyire egy ember státuszán múló közegnek elmagyarázni, miért fontosabb egy angol FA-kupa elődöntő, mint egy kétszer ennyi pénzt jelentő arab szerződés. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy egy focista a testéből él. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 35 éves koráig meg kell keresnie azt a pénzt, amelynek egész élete végéig ki kell tartania.
A harmadik aspektus pedig a játékosügynökök. Egy profi labdarúgónak az élete az edzésből, az egészséges életmódból és természetesen a meccsekből áll, ezekre kell koncentrálnia. Emiatt a legtöbb döntést nem ő, hanem az ügynöke készíti elő a karrierje alatt. A játékosügynökök pedig rendszerint a klub és a játékos közötti szerződés osztalékából élnek, így ők is a minél nagyobb szerződés, minél több pénz irányába orientálják a játékosokat. Jól példázza, hogy egy átlagos focista mennyit foglalkozik az ilyen külső körülményekkel, hogy Ronaldo az első szaúdi sajtótájékoztatóján mindenkit biztosított arról, hogy
nem jelenti a karrierje végét, hogy Dél-Afrikába igazolt.
Az első szezon
A mélyben megbúvó problémák már az első sztárokkal induló szezonban felszínre buktak. A Liverpool korábbi csapatkapitánya, Jordan Henderson kevesebb, fél év után felbontotta a szerződését, majd télen a holland Ajaxhoz igazolt. Ez különösen fájdalmas lépés volt a magát éppen modern, elfogadó országként láttatni igyekvő Szaúd-Arábia számára, hiszen Henderson közismert volt társadalmi szerepvállalásairól a szexuális és etnikai kisebbségek elfogadásával kapcsolatban, első szaúdi nyilatkozatában is kitért arra, hogy szerinte milyen pozitív társadalmi változások jelennek meg a királyságban, mint például a női focisták szerepe megjelenése. Ehhez képest Henderson alapból nem a csapatának helyet adó Dammamban telepedett le a családjával, hanem a városhoz közel eső Bahreinben, a szaúdi határ túloldalán. Henderson ráadásul nem csak a melegre panaszkodott, hanem a kevés kikapcsolódási lehetőségre, a kevés nézőre, az alacsony szakmai színvonalra és a szerinte nem eléggé kompetitív környezetre.
Szintén nem jött jól, hogy a legnagyobb és legdrágább igazolásnak számító Neymar három meccs után elpattintotta a keresztszalagját, a regenerációját pedig nem Szaúd-Arábiában kívánta tölteni. Ráadásul a Real Madridból a dzseddai Al-Ittihadba igazoló Karim Benzema környezetéből is olyan hírek érkeztek, hogy a francia elégedetlen az edzések színvonalával és az SPL által kínált szakmai kihívással. Ezt az érzetet erősítette, hogy Benzema a rossz időjárásra hivatkozva nem repült el a szezon előtti közös felkészülésre a csapatához, hanem maradt Mauríciuszon, ahol a nyaralását töltötte.
