Szelet hozott a szerda

Borongós, helyenként esős idő várható.

Felhős és szeles volt a reggel szerdán, de az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a déli óráktól észak felől határozottan csökken majd a felhőzet. Emellett az esős, záporos csapadékzóna egyre inkább délre szorul vissza, majd kora délutánra délen is megszűnik.

A szél északira, északkeletire fordul és megélénkül, többfelé pedig meg is erősödik. Az Alpokalján, Dunántúli-középhegységben, északkeleten, illetve csütörtökön főként a Tiszántúlon 60-65 km/h körüli legerősebb lökések kísérhetik.

Szerda estétől csütörtök reggelig többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, nagyrészt csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél elsősorban az Alföldön továbbra is élénk, olykor erős lesz. A hőmérséklet kora délután 20 és 25, késő este 10 és 15, hajnalban pedig 5 és 12 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás