Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szembe haladt a forgalommal az M86-oson egy hullafáradt szlovák sofőr

Fel sem fogta, hogy 110 kilométer/órával érkezhetnek szemből.

A rendőrségre 2021. április 15-én 20 óra 20 perc után több bejelentés érkezett, amelyek szerint az M86-os számú autóúton a forgalommal szemben halad egy tehergépkocsi Szombathely irányába - közölte helyszíni tudósítónk.

A Beledi Rendőrörs egyenruhásai azonnal a balesetveszélyesen közlekedő jármű felkutatására indultak. A rendőrök – a zsebeházi lehajtó után – az autóút 141. kilométerszelvényében észlelték, amint egy szlovák rendszámú gépkocsi alacsony sebességgel közlekedik a belső sávban a forgalommal szemben.

Egy esetleges közlekedési baleset megelőzésének érdekében, a szabálytalanul haladó autót – szolgálati gépjárműveik megkülönböztető fényjelzését használva – a járőrök lekísérték az autóútról a szilsárkányi lehajtón. A tehergépkocsit vezető 42 éves szlovák férfi az intézkedés során a rendőröknek elmondta, hogy napok óta szinte folyamatosan vezet és kialvatlansága miatt nem érzékelte, hogy a forgalommal szemben hajtott.

Észre se vette, hogy szembe hajt a forgalommal
TM/Nyugat.hu

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter negatív értéket mutatott, azonban zavart viselkedése miatt az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait. Az elvégzett vizsgálat egyéb, a vezetési képességet negatívan befolyásoló szer hatását sem mutatta ki, ezért a rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Az intézkedés alatt a helyszínre érkezett a gépjárművezetőt alkalmazó vállalkozó, aki átvette a tehergépkocsit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra