A kőszegszerdahelyi járőrök állították meg azt a személyautót Ólmodon 2021. július 2-án 21 óra 40 perckor, amelyben a gyanú szerint két magyar embercsempész utazott. A közvetlenül mögötte haladó tehergépkocsit egy magyar férfi vezette, vele hat, magát szír állampolgárnak valló személy volt, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Mindannyiukat előállították, elszámoltatásuk megkezdődött – írja a police.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!