Újabb szemétügy: van, aki így lomtalanít Szombathelyen

A Perintparti sétányon, annak a Rohonci úthoz közelebbi felén, a bicikliút mellett a fűben találtunk rá erre a szemétkupacra. Bele sem kellett túrnunk, sok más mellett egy leszanált kanapét, ágymatracot és szekrényfiókokat azonosítottunk be.

Szemét a Perintparti sétányon
Szemét a Perintparti sétányon
Vágvölgyi Bálint

Magára a szemétkupacra egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, még december 9-én. Ahogy írta,

a mai napon délelőtt egy autó állt meg a Rohonci úti végénél, és a Perintaparti sétány mellé lepakolta feleslegesség vált holmijait (kanapé, matrac, stb) majd angolosan távozott. Mindezt fényes nappal, mintha lomtalanítás lenne...

Azonnal bejelentést tett a Közterület-felügyelet ügyeleti számán.

Pár óra elteltével a szemét még mindig nem került elszállításra. Erre olvasónk megjegyezte:

pedig, gondoljunk csak bele, hogy mennyi büntetést kaptunk volna már egy tilosban parkolásért ennyi idő alatt.

Ismét felhívta hát az ügyeleti számot.

Szemét a Perintparti sétányon
Szemét a Perintparti sétányon
Vágvölgyi Bálint

Ahol közölték vele, hogy átadták az ügyet az önkormányzatnak, nekik kell intézkedniük. Olvasónk kérdésére,

hogyha holnap is ott lesz még a szemét, megbüntetik-e az önkormányzatot

, a válasz az volt, hogy azt nem tehetik, hiszen nem tudják, hogy ki hagyta ott a szemetet. Olvasónk felvetésére, miszerint pontosan tudják-e azt, hogy kinek kellene a lehető leghamarabb elszállítani a hulladékot, az ügyintéző csak ismételni tudta, hogy forduljon olvasónk az önkormányzathoz.

Szemét a Perintparti sétányon
Szemét a Perintparti sétányon
Vágvölgyi Bálint

A lényeg mindenesetre az: négy nap telt el az első telefon óta, és a szemétkupacot azóta sem sikerült elszállítani... Talán majd most!

A Közterület-felügyelet feladatai

1999. évi LXIII. törvény 1. § (4) bekezdése alapján:

„a) a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése;
b) a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása; c) közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében;
d) közreműködés a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében;
e) közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében;
f) közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében;
g) közreműködés állat-egészségügyi és eb-rendészeti feladatok ellátásában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű