Egy olvasónk jelezte, hogy munkába menet nap mint nap elsétál a Jordán villa mögött, ahol a kerítés mellett észrevett egy szemétkupacot. Elmentünk az Ezredévi parkba, hogy szemügyre vehessük a szemetet, hamar meg is találtuk, a téglakerítés mellett, a Reviczky Gyula utcába vezető átjáróban.
Olvasónk szerint növekszik, tehát valaki ide hordja a háztartási hulladékát. Hogy milyen célból, azt nem tudhatjuk, de amellett, hogy ez illegális, rontja is a park képét, tehát javasoljuk, hogy ha kiderülne ki az illetékes szemetelő, akkor az egész kupacot nyugodtan szállítsák át annak bejárati ajtaja elé, hadd gyönyörködjön benne nap mint nap. Nem szeretjük a szemetelést.
A szemetet nem forgattuk át, csak szemügyre vettük, rövid elemzésünkből az derült ki, hogy a szemetelő százas méretű, light cigarettát szív, nem veti meg a Spar termékeit, gyógyszert szed, Perotti 3in1 kávét fogyaszt és rendszeresen meghagyja a pékárut. A szemét egyébként vélhetően az utóbbi szeles időjárás miatt kissé szétterült a kerítés mellett.