Szombathelyiekkel a soraiban szenvedett vereséget a Rómától az U16-os fiú kosárválogatott

A nemzeti együttes a Szent István tornán szerepel.

Immár hagyományos, év eleji felkészülési kosárlabda tornát rendeznek Székesfehérváron, ahol az Alba Fehérvár, az Fc Bayer München, a Real Madrid, a Partizan Belgrád, a Stellazzura Rome, és a magyar U16-os fiú válogatott mérkőzik meg egymással. A nemzeti csapatban pedig két szombathelyi fiatal, Verasztó Péter és Dokmanovic Milán kapott meghívást.

Gyenge védekezéssel és pontatlan támadásokkal kezdett a magyar csapat. Az első negyed végére a rómaiak már tetemes előnyre tettek szert. Az első félidő hátralévő részében sem sokat változott a játék képe, így az olasz csapat előnyével zárult az első játékrész. A harmadik negyedben rendezte sorait válogatottunk, ledolgozta hátrányát és nyílttá tette a mérkőzést. A végjátékban sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, de az utolsó percekben a rómaiak akarata érvényesült és megérdemelt győzelmet arattak.

A torna további eredményei ide kattintva érhetők el.

Váradi Attila, szövetségi edző: Ahhoz, hogy nehéz csatákat is meg tudjunk nyerni, elsősorban a mentalitásunkon kell változtatni. Meg kell tanulnunk harcolni és küzdeni a pályán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport