Szent Mártonnal akarják Szombathelyen tartani vagy hazacsalogatni a fiatalokat

Erősíteni akarja a városvezetés a "szombathelyiség" érzését.

A szombathelyi közgyűlésben többször elhangzott már, hogy a napirendi pontokat fontosságuk alapján rendezi sorba a polgármester. Az ülés elején tárgyalják a fontosabbnak ítélt ügyeket, a végén jönnek a kevésbé lényeges napirendi pontok.

Csökkenteni akarják az elvágyódás érzését

Az idei utolsó közgyűlés most csütörtökön, december 14-én lesz, és az első, vagyis a polgármester szerint a legfontosabb napirendi pont a szombathelyi identitást erősítő programról szól. Mint az anyagban olvashatjuk, arról, hogy erősíteni kell a

szombathelyiség

érzését.

Részlet a Szent Márton musicalből
Mészáros Zsolt

Az anyag így fogalmaz:

Szombathelyinek lenni sajátos lélekállapot, büszkeséggel teli attitűd, amely a XXI. században gazdag történelmi múltunk felvállalása, híres szülötteink emlékének ápolása, a Szombathelyen élők összetartozásának erősítése útján valósul meg.

Hőlégballonok a Fő téren
Garai Antal Atom

Mint írják, az önkormányzat által kezdeményezett Szent Márton év Így költöttek el 800 millió forintot a Szent Márton év szombathelyi programjaira 2016. December 11. 04:43 , a

Segítés városa

, a

Szombathely visszavár

program, a Szent Márton kártya erősítették a szombathelyiek identitását és összefogását.

Most új programot akarnak indítani az Interreg Central Europe pályázatának segítségével, amivel a szombathelyi identitást szeretnék kívánják erősíteni. A lényeg, hogy a pályázati támogatás segítségével az iskolai programokba beépítik először a Szent Mártonról szóló információkat. Majd később a város más híres szülötteit mutatják be.

Szabatéri mise az Emlékmű alatti dombon
Mészáros Zsolt

A program megvalósítása során így a fiatalok elköteleződése erősödhet városuk iránt, a programot megvalósítók reményei szerint a felnövekvő generációk – kerüljenek bármilyen távol is Szombathelytől – mindig szombathelyinek fogják vallani magukat

- írja a közgyűlésre készült anyag. Azt várják, hogy ezzel csökkenjen az elvágyódás érzése, a Szombathelyről elköltözöttek pedig érezzék, hogy ide érdemes visszatérni.

A közgyűlésnek arról kell döntenie, elindítják-e ezt a programot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet