Szeptembertől ismét sztrájkolni fognak a tanárok

Nem tudtak megállapodni a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal.

Kedden, még a tanévkezdés előtt leült egyet utoljára tárgyalni Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az érdekvédelmi szervezetekkel. Megegyezni viszont ezúttal sem tudtak, így szeptembertől folytatódik a sztrájk az iskolákban – írja a Telex.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint Maruzsa Zoltán azt mondta: bízik abban, hogy meg tudnak állapodni a szakszervezetekkel, de egyelőre nincs fejlemény.

Nagy szerint az a probléma, hogy a kormány részéről szándék sincs a béremelésre és a munkaterhek csökkentésére, ezért több iskolában már szeptember 1-jén kezdődik a sztrájk, de lesznek olyan intézmények is, ahol most is a polgári engedetlenséget választják a pedagógusok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet