Szeptemberre elkészülhet a vakcina a koronavírus ellen

Az Oxfordi Egyetem vakcinológus professzora '80 százalékig biztos abban, hogy szeptemberre kész lesz.

A szakértők korábban azon a véleményen voltak, hogy a koronavírus ellen hatékony vakcina kifejlesztése minimum egy, de inkább másfél év is lehet. Most viszont úgy tűnik, már idén szeptemberben elkészülhet a vakcina. A londoni Times szombati cikkében ugyanis arról írnak, hogy Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem vakcinológus professzora "80 százalékig biztos" abban, hogy a kutatócsoportja által a SARS-CoV-2 ellen fejlesztett vakcina hatásos lesz, és szeptemberre elkészül. - idézi az szmo.hu.

A professzor szerint minden héten több adat áll a rendelkezésükre. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a vakcina elkészüljön szeptemberre. A következő két héten már el is kezdődhetnek az embereken végzett tesztek, de a szükséges több millió dózis legyártása hónapokat vehet igénybe. Sarah Gilbert arról is beszélt, hogy már a brit kormánnyal is tárgyal a finanszírozásról. Azt szeretné, hogy a vakcina gyártása már az első eredmények beérkezése előtt elkezdődhetne, így abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a gyógyszer valóban működik, a rászorulók már hozzá is juthatnának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek