Összefogással demonstrálnak szülők, diákok, óvónők, tanárok, tanítók szerdán, a pedagógusjogok világnapján a Széchenyi téren Sopronban is. Mindenkit várnak, aki velük együtt úgy látja, a hazai oktatási rendszer hosszú ideje megoldatlan problémáktól szenved. A szülők leginkább úgy támogathatják most a sztrájkot, ha szerdán nem küldik iskolába gyerekeiket.
„Mi, a városból és a környező településekről érkező pedagógusok szeretnénk egy demonstráció keretein belül felhívni a figyelmet arra, hogy a hazai oktatási rendszer hosszú ideje megoldatlan problémáktól szenved. Egyben így fejezzük ki szolidaritásunkat az elbocsátott vagy lefokozott kollégáink iránt, akik ki mertek állni a véleményükért” – áll a közösségi médiában is meghirdetett invitálóban.
A szerda délután öt órára, a soproni Széchenyi térre meghirdetett demonstráción felszólalnak a soproni és környékbeli iskolák pedagógusai. Várják az óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat, a többi pedagógus munkakörben dolgozó vagy őket segítő kollégákat, a szülőket és a középiskolás diákokat is!
A szervezők külön hangsúlyozzák, hogy rendezvényük kizárólag az oktatás helyzetéről, a szakmáról szól, és szigorúan pártpolitikamentes! Kérik ugyanakkor, hogy a résztvevők fekete ruhában érkezzenek.
A demonstrációhoz már több iskola sztrájkbizottsága is csatlakozott Sopronból és a környékről is. A soproni Líceum az egyik oszlopa az összefogásnak, a gimnáziumban a szülők közül is többen támogatják a sztrájkot. A munkabeszüntetésben részt vevő pedagógusok egy listát is összeállítottak kéréseikről: „Lépésünkkel szeretnénk elérni, hogy
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatás helyzetének problémáiról, a pozitív változások megindításának lehetőségeiről!
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatási rendszerben dolgozók munkaterheiről, a megállíthatatlanul a kiégés felé haladó pedagógustársadalom érdemi segítéséről!
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatási rendszerben dolgozók (mind a pedagógusok, mind a nem klasszikus tanári munkakörökben hivatásukat megélők és az oktatást közvetlenül vagy közvetve segítők) bérének hosszú távú, tartós és a megbecsültséget megalapozó rendezéséről!
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatási rendszerben megtapasztalható elöregedés, az egyre fokozódó pedagógushiány megoldásáról, a pedagógusképzés rendszerének megújításáról!
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatási rendszerben dolgozóknak alkotmányos jogon járó sztrájkjog és a folyamatosan szűkülő intézményi és tanári autonómia visszaállításáról, a helyi szinten felmerülő kérdések helyi szinten történő megválaszolásáról!
Végül, de talán a legfontosabbként:
Induljon érdemi párbeszéd a nemzeti oktatási rendszerben dolgozók (legyenek akár tanárok, akár más iskolai alkalmazottak) társadalmi megbecsüléséről, a pedagógusi hivatás elismertségének helyreállításáról!”
A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.