Szeretné megadóztatni a gazdagokat a magyarok nagy része

Még a gazdagok hetven százaléka is.

Kutatást végzett a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet „A 1000 leggazdagabb 2024” című kiadvány számára a gazdagok és a gazdagság megítéléséről.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az atv.hu által ismertetett eredményekből kiderül: luxusadót vetne ki a magyarok többsége a gazdagokra, ráadásul ezzel még a vagyonosok is egyetértenek.

A felmérés egyebek mellett a következőkre jutott:

- tízből három magyar kifejezetten szegénynek érzi magát, míg 62 százalékuk se nem gazdagnak, se nem szegénynek. A magukat gazdagnak vallók aránya elenyésző, mindössze 4 százalék;

- A szegények mindössze 1 százaléka állítja azt, hogy a gazdag ismerőseik rendszeresen támogatják a náluk rosszabbul élőket és pénzzel, vásárlással vagy adománnyal. Sőt, 61 százalékuk azt tapasztalja, hogy a gazdagokra egyáltalán nem jellemző az adakozás;

- A közepes egzisztenciális helyzetben levők önzetlenebbnek tartják a gazdagokat, mint a szegények. 6 százalékuk konkrétan tapasztalta, hogy a tehetősek segítenek másoknak, míg 42 százalékuk azt érzékeli, hogy alkalmanként teszik ezt a gazdagok; a magyarok többsége bevezetné a progresszív adózást, még a gazdagok hetven százaléka is (A progresszív adó azt jelenti, hogy ha valakinek magasabb a jövedelme, akkor nagyobb százalékát fizesse be adó formájában);

- a nagy vagyont is többen (80 százalék) megadóztatnák, mint nem (11 százalék), az idősek közül pedig tízből kilencen bevezetnék a gazdagokra vonatkozó adót.

- a megkérdezettek a luxusadót legnagyobb arányban 500 millió forint feletti vagyon esetében támogatnák.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek