Széttépte a medve az idomárt, aki elfelejtette, hogy rajta van a maszk

A többi dolgozó próbálta kirángatni az idomárt az állat karmaiból.

Egy moszkvai cirkuszban a társulat egyik idomára, Valentyin Bulics, a járványügyi szabályoknak megfelelően arcmaszkban dolgozott a színfalak mögött, az arcát eltakaró kiegészítőt pedig akkor sem vette le, mikor bement a cirkusz egyik medvéje, Jasa ketrecébe.

A férfi elfelejthette, hogy rajta van a maszk, a medve így viszont nem ismerte fel őt és szétmarcangolta. A többi dolgozó azonnal érzékelte, hogy hatalmas a baj és rögtön az idomár segítségére siettek, próbálták kirángatni őt az állat karmaiból.

Az ő elmondásuk szerint a medve szinte teljesen letépte a férfi fejéről a bőrt és a testét is teljesen szétszabdalta. Bulics még élt, mikor kimenekítették, munkatársai pedig azonnal értesítették a mentőket, a férfi azonban a kórházban belehalt a sérüléseibe - írja a Ladbible nyomán a 24.hu.

A kollégái nem tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy a férfi egyedül ment be a medve ketrecébe, mivel az állat jól ismerte őt, maga a procedúra pedig egy sima takarítás volt, amit az idomárok mindennap megcsinálnak.

Az esetet követően azonnal vizsgálat indult a cirkuszban, de mint kiderült, minden megfelelt a biztonsági előírásoknak, így az egyedüli elfogadható magyarázat az, hogy az idomár egyszerűen elfelejtette, hogy rajta van a maszk.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek