"Újabb tárgyalásokat tudtam folytatni a keleti irányú vakcina beszerzés tekintetében" – erről beszélt Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ötödik napja van karanténban, miután megfertőződött a koronavírussal.
Ami az orosz vakcinát illeti, a szabályok kimondják, hat hónapig kell tesztelni az oltóanyagot, de három hónap után egy ideiglenes jelentés készíthető. Jelen esetben erre a jövő héten kerül sor. A külügyi tárca vezetője szerint hatalmas mérföldkő lesz a nemzetközi engedélyezési rendszer szempontjából.
„Ez nekünk jó hír, mert tartható az a megállapodás, hogy decemberben kisebb mennyiségben, januártól pedig nagyobb mennyiségben vásárolhat ebből az oltóanyagból Magyarország” – jelentette ki Szijjártó. Hozzátette, hogy nemcsak egyszerű vásárlásról tárgyalnak, hanem tárgyalnak a license megvásárlásának lehetőségéről is.
Ez azt jelenti, hogy a vakcina előállítási folyamata, vagy annak legalább egy része Magyarországon kerüljön sorra. Arról is beszélt, hogy egy Magyarországon működő oltóanyagokat előállító vállalat már aláírta a titoktartási kötelezettségről szóló megállapodást az orosz ügynökséggel. Ráadásul már meg is kapták a gyártásra vonatkozó prezentációt. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!