Szijjártó Péter Madocsán kocsmázott

Együtt zsíros kenyerezett Böde Dániellel, az egykori válogatott focista a külügyminisztert szerencsére nem vágta földhöz, mint tette azt egy norvéggal 2015-ben.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön délelőtt Pakson járt, ahol bejelentette, hogy hivatalosan is elkezdték építeni Paks II.-t, útban Jászfényszarura pedig a Tolna megyei város vonzáskörzetében található Madocsán tartott ebédszünetet.

A közösségi oldalára feltöltött fotók tanúsága szerint Szijjártó nem egyedül falatozott: ott ült mellette Böde Dániel, a magyar futball egyik legikonikusabb alakja, valamint Bognár György, a paksi focicsapat vezetőedzője. A menü: zsíros kenyér és szóda. A helyszín: a falu kocsmája.

Szijjártó Péter Madocsán kocsmázott
Facebook/Szijjártó Péter

A tárcavezető ráadásul ajándékot is kapott: Böde egy általa aláírt paksi mezzel lepte meg. Ez mindenképpen előrelépés ahhoz képest, ahogy a csatár 2015-ben bánt egy norvég védővel, akkor ugyanis Böde nem mezt adott, hanem földet.

A legendás jelenet egy Eb pótselejtezőn történt, amikor Böde a norvég 16-oson belül elvesztette a labdát, majd úgy döntött, a legegyszerűbb módon állítja meg az ellenfelet: egyszerűen földhöz vágta. Sárga lap lett belőle, meg egy örök klasszikus nyilatkozat: „Előfordul az ilyen, szokták mondani, hogy pofára esett, mint a zsíros kenyér.”

A kilenc évvel ezelőtti jelenet

Madocsán azonban mindenki talpon maradt. A zsíros kenyér is, a miniszter is, és a norvégok sem voltak a közelben.

És a nyilatkozat

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű