Szijjártó Péter szerint az olimpiai eredmények is azt mutatják, fejleszteni kell a sportolói infrastruktúrát

Azért, hogy „hogy soha ne lehessen kérdés: mi igazi sportoló és sportnemzet vagyunk” – fogalmazott Facebook-oldalán Szijjártó.

Vasárnap véget ért a koronavírus-járvány miatt 2020-ről 2021-re halasztott tokiói olimpia. „A világjárvány egy évvel ugyan eltolta, de ellehetetleníteni nem tudta a játékokat” – fogalmaz Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében, melyben elismeri nemcsak a japán szervezők, de a magyar olimpikonok teljesítményét is.

„Az általuk szerzett húsz érem az elmúlt huszonöt év legjobb szereplését jelenti. Ráadásul kilenc sportágban sikerült dobogóra állni a riói néggyel szemben. A világon a 94. helyen állunk lakosságszám tekintetében, az éremtáblázaton viszont 15-dikek lettünk. Ez óriási bravúr (az EU tagországai között 5-dik helyen végeztünk)!” – fogalmaz a külgazdasági és külügyminiszter, aki reméli, hogy „az elmúlt két hét sikerélményei még több gyermeket, fiatalt és örökifjút biztatnak majd sportolásra”.

Szijjártó bejegyzésében megjegyzi továbbá, hogy szerinte a kiváló szereplés egyik „nagyon fontos összetevője” a sportinfrastuktúra-fejlesztés, melyet úgy véli, folytatni kell annak érdekében, hogy „továbbra is biztosítani tudjuk a méltó és színvonalas körülményeket a jelen és a jövő sportolóinak”. „Hogy soha ne lehessen kérdés: mi igazi sportoló és sportnemzet vagyunk” – zárja bejegyzését a miniszter – idézi az atv.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek