Szijjártó szerint Trump megérdemelné a Nobel-békedíjat

A magyar külügyminiszter Moszkvában méltatta az amerikai elnököt.

Donald Trump amerikai elnök megérdemelné a Nobel-békedíjat, mert rendkívül sokat tett a fegyveres konfliktusok lezárásáért világszerte - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.

A tárcavezető az Orosz Energiahéten újságíróknak nyilatkozva abbéli reményének adott hangot, hogy a béke hamarosan visszatérhet Közép-Európába, s úgy vélekedett, hogy napjainkban Donald Trump az ukrajnai rendezés egyetlen reménye.

Ezért ismét köszönetét fejezte ki az amerikai elnöknek a békeerőfeszítéseiért, külön kitérve az alaszkai találkozójára orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, és egyúttal azt is kiemelte, hogy nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat Oroszországgal. Illetve leszögezte, hogy Donald Trump megérdemelné a Nobel-békedíjat, ugyanis igen sokat tett a béke érdekében, és nemcsak Ukrajnában, hanem az egész világon.

"Hálásak vagyunk neki, mert nagyon sokat tett az ukrajnai béke érdekében, jóval többet, mint bármely másik politikus a világon. Természetesen a magyar miniszterelnök is békemissziót hajtott végre, és ő is mindent megtesz, de ha a nagy és erős országok vezetőiről van szó, Trump elnök teszi a legnagyobb erőfeszítéseket az ukrajnai béke érdekében" - fogalmazott.

A miniszter az amerikai elnök békeerőfeszítései kapcsán érintette a közel-keleti helyzetet, s az Izrael és több arab állam közötti kapcsolatok normalizálását célzó korábbi Ábrahám-megállapodásokat is.

Rámutatott, hogy ez volt az első olyan fejlemény még Donald Trump első ciklusából, amely elhozta a reális reményét annak, hogy a térség lakosai visszatérhetnek a békés és biztonságos élethez, a mostani gázai tűzszünet pedig a második ilyen.

"És hiszem, hogy hosszú évtizedek sikertelen kísérletei után ez a megoldás valóban békét hozhat a Közel-Keletre. És el kell mondanom, hogy hálásak vagyunk neki, mert neki köszönhető, hogy a Hamász az utolsó magyar túszt is szabadon engedte. Nélküle ez nem lett volna lehetséges" - mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet