A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (továbbiakban K.T.I.) tavaly szeptemberben alakult, kifejezetten azzal a céllal, hogy azok, akik kizárva érzik magukat napjaink kétpólusú politikai pártrendszeréből, azért még beleszólhassanak a politika, és ezzel saját életük alakulásába.
Alapok
A pártot eredetileg egy tucatnyi párt, egyesület és mozgalom összeboronálása képezte, azóta még ugyanennyi szervezet csatlakozott hozzájuk. Szili Katalin szerint azért, mert ők egy olyan alternatívát tudnak nyújtani, ami nem jelenik meg a mai politikai életben. A K.T.I. ugyanis nem egy ideológiai párt, hanem egy program- és értékszövetség, amelynek egy olyan politikai programja van, aminek az alapvető kiindulópontja a társadalmi párbeszéd elősegítése, civil demokrácia építése és a méltó emberi élet megteremtése.
Ma azok a politikai erők, akik jobboldaliak, a hétköznapi politikájukban olyan utat követnek, ami egy baloldali erőnek is az ínyére válhatna, tessék megnézni mondjuk a rezsicsökkentés folyamatát, ugyanakkor az, amit ma baloldalnak hívnak, az nem egy baloldal, hanem egy bal-liberális erő, jóindulattal, mert mindvégig az elmúlt 25 esztendőben neoliberális gazdaságpolitikát követett. És épp ezért én azt szoktam mondani, hogy a mai Magyarország még nem látott valódi baloldali alternatívát, olyat, amelyik alapvetően szociálisan elkötelezett, ugyanakkor a nemzeti értékeket is vallja
- mondta Szili.Program
A párt programjában szerepel többek között a legalacsonyabb jövedelműek adójának csökkentése, a korszerű kétkamarás parlament megalkotása és a képviselői visszahívhatóság intézményének bevezetése. Felülvizsgálnák az elmúlt 25 év privatizációs szerződéseinek teljesítését, és átláthatóbbá tennék a pártok finanszírozását azzal, hogy azok támogatására is felajánlhatóvá tennék az adó 1 százalékát.
És hogy ezeket a célokat elérjék, „hús-vér” embereket jelöltek, nem pedig a társadalomtól elszakadt politikusokat. Azt szeretnék, hogy jelöltjeik a közösséget képviseljék a parlamentben, ne pedig a pártokat. Szili külön kiemelte, hogy jelöltjeik több mint 30 százaléka nő, például Békés megyében minden jelöltjük az. A választás napja a demokrácia ünnepe – mondta Szili, ezért szeretnék, ha minél több ember menne el szavazni.
Jelöltek
Az egyes körzetben a K.T.I. színeiben Simon Zoltán fog indulni, aki 2005-ig hivatásos katona volt, majd miután nyugállományba vonult, vállalkozóként dolgozott tovább. Simon azt mondja, azért vállalta el a jelöltséget, mert mindig is élénken foglalkoztatták a társadalmi problémák, amikre szerinte a K.T.I. választ kínál programjában.
Rába László méreti meg magát a kettes körzet vezetéséért, neki pedig már van politikai tapasztalata, hiszen 2002-től önkormányzati képviselő, 2006-2010-ig pedig országgyűlési képviselő is volt (az MSZP Vas megyei területi listájáról). Rába a legfontosabbnak a civil összefogást tartja, és örülne, ha több minél több nő venne részt a politikában.
Rengeteg problémával találkozik, amiket tulajdonképpen egyszerűen meg lehetne oldani, mondja a harmadik körzet jelöltje, Németh János. A vállalkozó nem észt osztani, hanem cselekedni jött, és ezt szeretné majd megvalósítani majdani körzetében.
Szili Katalin megköszönte a jelölteknek, hogy elvállalták ezt a szolgálatot – hiszen ez valóban szolgálat, az emberek szolgálata. Azt is megjegyezte még, hogy a legtöbb jelölt független vállalkozásból él, mivel sok helyütt egzisztenciálisan megfélemlítették a jelöltjeiket. Ez pedig Szili szerint nagyon nem jó irány a demokráciában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!