Szilveszter? Hagyjuk a beöltözős őrületet, inkább vetkőzzünk le és csobbanjunk!

Miért is kéne mindig a hagyományos mederben elintézni az óév búcsúztatását, ha megtehetjük ezt emlékezetes módon, mondjuk egy medencében?

Mindenkinek ismerős a sztori: harmincegyedike van, már délután recsegnek a trombiták a környező utcákból, a család legfiatalabb tagjai már akkor ébren vannak, amikor máskor még bőven megy a szunya. Szóval lassan, de biztosan emelkedik ki a karácsonyi zabálós napok után az izgalomhegy, amit az évváltás jelent, és mindenki beleáll az estére való készülődésbe, italok előkészítve, ruhák előkészítve, legszebb mosoly előkészítve. Aztán pár óra múlva röhögés valami kínosan gyenge kabarén, virsliroppanás, pezsgődurr, úszás a konfettitengerben. És? Megint letudtunk egy szilvesztert, amire tíz év múlva csak úgy fogunk emlékezni, mint egy szilveszter a sok közül?

Ez nem csak egy szilveszter lesz a sok közül
Tánczos Mihály

Na, hát ennek nem kell feltétlenül így lennie. 2015 annyira szép szám, hogy megérdemli a törődést. Például azzal, hogy visszacsempészünk egy kis nyarat a csikorgó télbe. Kezdjük mondjuk azzal, hogy napközben rendelünk egy hekket jó fröccsel. Aztán folytassuk azzal, hogy elmegyünk egy medencepartiba, egyenesen a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe, ahol gigászi szilveszteri mulatságot akasztanak a nyakunkba!

Nyugat.hu

Ezt persze nem először teszik, bőven van benne rutinjuk, hogyan csinálják meg az év legnagyobb közös pancsolását, de idén ezt még azzal is tetézik, hogy megnyitják a családi fürdőszárnyat, tehát ezúttal üzemel majd az összes medence és csúszda is – végre egy hely, ahova nem kell feszengve kiöltözni és félóránként igazgatni a nyakkendőt, csak egy fürdőruha kell. Amiben mindenki osztályegyenlő!

A korábbi évekhez hasonlóan hajnali 4-ig fergeteg medenceparti zajlik, olyan sztárvendégekkel mint Südi Iringó és tánccsapata, de Wolf Kati is jön eljátszani a dalospacsirtát. Lesz krézi habparty a hullámmedencében,de még a gyerekeknek is lesz külön program, ingyenes vízálló testfestés és minidiszkó, a játszóházban pedig óvónők gondoskodnak a vidám hangulatról.

Na ugye, hogy ez viszont már olyasminek hangzik, amire bőven lehet majd emlékezni sok év múlva is?

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!