Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szintet lépett az információk elhallgatása

Miként akadályozza a független sajtó működését a közhatalom Magyarországon? A felmérésben a Nyugat.hu is részt vett.

Miként akadályozza a független sajtó működését a közhatalom Magyarországon? Ezt a kérdést a TASZ már két korábbi kutatásban vizsgálta, ezek folytatásaként döntött úgy a szervezet, hogy újra felméri a sajtót érintő kihívásokat és akadályokat, különös tekintettel a koronavírus-járvány hatásaira.

Korábbi kutatásaikban (melyeket 2018 ősze és 2019 ősze között, illetve 2020 tavaszán végeztek) a TASZ munkatársai megállapították, hogy a magyar független sajtó munkáját rendszerszinten, változatos eszközökkel akadályozza a közhatalom .

Mindennapos az újságírói kérdések ignorálása, a források megfélemlítése, az újságírók fizikai távoltartása, továbbá a sajtó munkatársainak hiteltelenítése, megbélyegzése. Ezek miatt sérül a nyilvánosság, kevésbé átlátható a közhatalom-gyakorlás, kevesebb közérdeklődésre számot tartó információt ismerhetnek meg a polgárok, ami a szabad véleménynyilvánítás akadályává válik.

A helyzet tovább romlott az új típusú koronavírus okozta járvány első hullámában, amikor alapvető fontosságú lenne a nyilvánosság hiteles tájékoztatása a sajtó által. Egy ilyen válsághelyzet során abban, hogy a közérdeklődésre számot tartó eseményekről és döntésekről értesüljön a közvélemény, a sajtónak és a kormányzatnak együttesen kell szerepet vállalnia – ezzel együtt a sajtónak a közhatalmat továbbra is ellenőriznie kell.

A sajtó a járvány elleni védekezésből a járványhoz kapcsolódó óriási mennyiségű dezinformáció ellensúlyozásával, illetve a járványhelyzetről és az egészségügyi dolgozók munkájáról, továbbá az egészségügyi intézmények helyzetéről szóló tudósítással vehetné ki a részét, amennyiben az állami szereplők ezt nem akadályoznák.

A vizsgált időszakban ugyanis még a korábban megszokottnál is nehezebben jutottak releváns információkhoz a független sajtótermékek. Mindez (kiegészülve az egyoldalú kormányzati kommunikációval és a hiányos tájékoztatással) ahhoz vezetett, hogy jelentős információhiány alakult ki a járvánnyal és annak hatásaival, kezelésével kapcsolatban.

A jelenlegi kutatás kifejezetten a koronavírus-járvány okozta kihívásokkal is foglalkozik – ennek megfelelően az interjúkban a 2020 márciusától kezdődő időszak tapasztalatairól érdeklődtek. Hipotézisük az volt, hogy a független sajtót a közhatalom továbbra is jelentős mértékben akadályozza a feladatai elvégzésben, továbbá, hogy kiemelkedően súlyos probléma az újságírói kérdések ignorálása, illetve a források megfélemlítése, mivel a vizsgált időszakban uralkodó körülmények között e tényezők lehetetlenítik el elsősorban azt, hogy a sajtó érdemi információkhoz jusson. "Hipotézisünk beigazolódott" - szögezi le a TASZ.

A jogvédő szervezet a kutatással szeretne ismét rávilágítani arra a problémára, hogy hazánkban a független sajtó rendkívül nehezített körülmények között végzi tevékenységét. Bemutatják azt is, hogy a koronavírus-járvány okozta válság kapcsán szintet lépett az információk elhallgatása a sajtótól – ennek kárvallottjai pedig nem kizárólag, sőt nem elsősorban az újságírók, hanem a polgárok közössége. - idézi az enyugat.hu .

A TASZ Kutatás a sajtó működésének állami akadályoztatásáról című jelentése itt elérhető .

A megkérdezett médiumok közt volt lapunk, a Nyugat.hu is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Közélet

Tovább az oldalra