Eljátszotta a kisfiú a halált, hogy megmentse a kislányt a halálos lövésektől?

Felbukkant egy videó az interneten, ami állítólag Szíriában készült, és akár igazi, akár megrendezett, mindenképpen figyelemreméltó.

Egészen friss az a videó, amiben egészen elképesztő jelenet zajlik le egy perc leforgása alatt. Nem tudni, hogy hol járunk - a videó leírása szerint Szíriában, ahol három és fél éve dúl a brutális polgárháború, aminek áldozatainak száma becslések szerint már a kétszázezer körül jár, az ugye nagyjából két Szombathely és agglomerációjának teljes lakossága -, ahogy azt sem tudni, ki lő kire, de ami lejátszódik, az mindenképpen megrázó.

Lövöldözés zajlik, aminek kellős közepén feltűnik egy kisfiú, feltűnésére pedig ismét felropognak a puskák. A gyermek holtan esik össze. Legalábbis néhány pillanatra így tűnik: de aztán felpattan, elkapja az autó mögött reszkető kislányt, és kimenekíti a pokoli golyószórásból.

A felvételt a Shaam News Network készítette, ami a damaszkuszi kormányellenes felkelők egyik csatornája. Hitelességéről azonban nem érkeztek hírek. Akadnak, akik úgy vélik, hogy a kisfiú "műhalála" túlságosan tökéletesen eljátszott, de akár az is lehet, hogy így látta a filmekben, és azt utánozta le tökéletesen. Egyelőre semmit nem tudni, egy terrorizmus-szakértő is csak ennyit tudott mondani a videóra bukkanó angol Independentnek - még az sem derül ki, hogy kormányerők vagy militáns felkelők lőttek.

A lap egyébként ezekben a pillanatokban is azon dolgozik, hogy hitelt érdemlő igazolást nyerjen a felvétel valódiságát illetően. Mert ha az valódi, akkor mindenképpen történelmi pillanatot örökít meg - annak ellenére, hogy a tunéziai felkelések nyomán kipattant szír polgárháborúról annak három éve alatt jóformán elfeledkeztünk.

( via)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű