Demokráciában vagy Orbanisztánban akarunk élni?

A Szolidaritás Mozgalom fórumozott Szombathelyen, az erő az összefogásban van, a járásokat pedig még nem érték utol.

Lakossági fórumot tartott a Szolidaritási Mozgalom péntek délután Szombathelyen, az Öntöde Klubban. A fórum témája az önkormányzatiság volt, de természetesen más is szóba jött, többek közt a jelenlegi kormányzás és annak leváltására létre jöhető országos összefogás.

A fórumot Dávid János szakértő nyitotta meg a szolidaritás részéről, szerinte egy igazi polgári demokrácia egyik fő ismérve az önkormányzatiság. A szakértő szerint nem volt rossz, amit 1989-ben létrehoztak, viszont mostanra az egész nagyon elhalványult és a politika elkülönült lett az emberek szemében, egy olyan szféra, amely bármit csinálhat.

Ha sikerül elsöpörni Orbánékat, nem eshetünk újra ebbe a hibába! – mondta a szakértő.

Fideszes többség van, így ők az okosabbak

Szigethalom független polgármestere sokat beszélt városa helyzetéről, a járások bevezetéséről, az iskolák átvételéről. Fáki László szerint az önkormányzat nem a képviselőket és a polgármestert jelenti, hanem a lakosság érdekeinek képviselőjét. Magyarország ebből a szempontból elég rosszul áll, ugyanis kevesen képviselik saját ügyeiket. Nagyon kevesen járnak közmeghallgatásra, az emberek csak akkor adnak hangot a véleményüknek, amikor már megszületett egy döntés.

Ha a polgármester és a képviselő-testület közt összhang van, akkor megy a szekér. Most a testületben fideszes többség van, így most okosabbak lettek, nem értenek egyet stratégiai kérdésekben, s így annyira nem gyors az a bizonyos szekér. – mondta el Fáki, majd hozzátette, hogy az új törvény lényegében a lakosokkal akarja eltartatni az önkormányzatokat, a helyi adókból éljenek meg, ez pedig nem fog igazán működni. Hiába vitték el az iskolák költségeinek egy részét, a számlák otthon maradtak.

A kormányhivatal mindent lát, a járásokat pedig összehordták

A polgármester rámutatott arra is, hogy az új szabályok szerint a törvényességi felügyelet erősödött, így a kormányhivatalnak sokkal nagyobb rálátása és ellenőrzése lehet az önkormányzat működésére. Továbbá a járások zűrzavart okoztak. Alapvetően nincs baj a létrehozásukkal, csak annyira gyorsan alakították, hogy nem bírják utolérni a rendszert.

Fáki László, Szigethalom polgármestere - Szolidaritás Mozgalom lakossági fórum
Fáki László szerint nem megy a szekér
Garai Antal Atom

Az önkormányzatok adtak asztalt, számítógépet és széket, illetve embereket is, és velük feladatokat. Van aki tíz évig belső ellenőr volt, és most a szociális ügyekért felel. Túl hirtelen lett létrehozva ez a rendszer, zavaros - véli a polgármester.

Közben többen felszólaltak a fórumra érkezők soraiban, akik elmondták, hogy nagyon jól nélkülözték eddig is a járásokat. Ezzel most csak harminc-negyven kilométereket kell utazni a kisebb városokból egy-egy ügy elintézéséhez.

Egy normálisan működő államban nem kell tüntetni a kormány mellett

Örömteli volt az év eleji Alkotmánybírósági döntés a választás regisztrációról. – kezdte így Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom elnöke. Szerinte ez lehetett csak egy „játszma” is, hogy mutassák, itt igenis működnek a fékek, van itt demokrácia. Mert ugye így sokkal jobb kihátrálni, minthogy azt mondják: Ez nem vált be.

Az elnök furcsállja, hogy nem kell az állítólagos civilszervezeteknek elszámolniuk. Bár nem is akarják kérdőre vonni őket, mivel vélhetően kormányzati pénzekről van szó. És ki hallott már olyat egy normálisan működő államnál, hogy tüntetni kell a kormány mellett? – tette fel jogosan a kérdést.

Kónya Péter - Szolidaritás Mozgalom elnöke
Kónya Péter szerint A Fidesznél pofátlan szabad rablás van
Garai Antal Atom

Az elnök az összefogásban látja a jövőt, mert egy erős egység letaszíthatja a kormányt, viszont nem elég csak leváltani, a helyébe kell lépni egy működő programmal, és jelenleg ezen is dolgoznak. A Fidesznél nincs kontroll, pofátlan szabad rablás van. A polgárok nagy része nem hithű, vagy tudatos választó, csak épp meg akartak szabadulni valakiktől, akik nem azt csinálták, amit ígértek. El kell menni szavazni, a kanapéról nem lehet forradalmat csinálni, csak tudatosan kell cselekedni.

A rákos betegek gyógyszerére nincs pénz, és Felcsútra fog menni az 5-ös metró

Sok megvonásról is szó esett, például a kórházak, a rákos betegek gyógyszerei, az oktatás is az, ahova épp nem jut pénz. Ennek ellenére terek épülnek, utcákat, repteret és tereket neveznek át, és értelmetlen milliárdos stadionok épülnek. Érdemes elmenni Felcsútra, mert annyi pénzt ölnek abba a környékbe, hogy az már kirívó.

Azon sem lepődnék meg, ha majd oda vezetne az 5-ös metró.

– mondta az elnök.

A közszférában megfélemlített dolgozók, a későbbi számonkérések elkerülése miatt megsemmisített anyagok és az ellenőrzés hiánya kövezi a jelenlegi kormány útját, ami nem a demokráciába vezet. Együtt kell működnie az ellenzéknek, s eltekinteni attól, hogy ki mit csinált korábban, hiszen bármit is tettek, ennyire még senki sem állt neki lebontani a demokráciát, mint a jelenlegi vezetés.

Összefogás, területenként egy jelölt – így legyőzhető a kétharmad

Az Együtt 2014 abban látja a megoldást, hogy mindenhol csak egy közös jelöltet kell indítaniuk, s nem pártonként versengeni, mert így nem politikai öngyilkosság nekifutni a választásoknak. A fórum résztvevői közt ott ül Nemény András és Ipkovich György is. Nemény később felszólalt, hogy ha lesz megegyezés, akkor ők a jelölendő képviselőket hajlandóak lesznek "visszaléptetni".

Nehéz kampány lesz, a Simicska-Nyerges közeli cégek már előre lefoglalták és ki is fizették különféle internetes weboldalak reklámfelületeit a kampányidőszakra, így nehéz lesz labdába rúgni, de azon lesznek, hogy mindenki értse és lássa át a rendszerük, az összefogásuk lényegét, mert végül úgyis az embereknek kell eldönteniük az urnáknál, hogy demokráciában vagy Orbanisztánban akarnak élni. - zárta ezzel a fórumot Kónya.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet