Szóljanak a fanfárok! Elkészült a szombathelyi Kálvária utca!

Ezzel véget ért az utca felújításának kálváriája.

Ez a nap is eljött: hétfőtől ismét teljes szélességében járható a szombathelyi Kálvária utca.

Kálvária utca aszfaltozás befejezve
Mészáros D. Zsolt

A munkások ugyanis végeztek az aszfaltozással és a felfestéssel is, így újra lehet parkolni és közlekedni ezen a néhány százméteres szakaszon.

Kálvária utca aszfaltozás befejezve
Mészáros D. Zsolt

Ennek apropóján idézzük fel, hogyan is jutottunk el idáig.

Előzmények

Az utca ügyével először tavaly októberben foglalkoztunk A közlekedők kálváriája: hónapok óta le van zárva a Kálvária utca Szombathelyen 2025. October 19. 07:10 . Mint kiderült, a területen 2024 szeptemberétől két hónapig az MVM Égáz-Dégáz Zrt. dolgozott.

Amint végeztek, meg is nyitották az utat, a buszok is közlekedtek, egészen tavaly júniusig, amikor újból lezárták a Kálvária utcát. Ezúttal azért, mert a VASIVÍZ végzett szennyvízcsatorna- és ivóvízvezeték-rekonstrukciós munkákat. Eleinte úgy volt, hogy ezzel tavaly november 30-ig elkészülnek, de aztán mégis további hónapokkal kitolták További hónapokkal kitolták a szombathelyi Kálvária utca forgalom előtti megnyitását 2025. December 13. 07:02 a munkát, mert a cég szerint előre nem látható feladatok (pl. fakivágás, csapadék csatornák kivitelezése) merültek fel.

Kálvária utca lezárás
Így nézett ki a utca tavaly októberben
Mészáros D. Zsolt

Végül idén március végén adták vissza az autósoknak az utcát, ám az útfelújítási munkákat eddig még nem végezték el. Az aszfaltozás végül június elején Végre a hónap végétől semmi bucka, meg lyuk, kész lesz a szombathelyi Kálvária utca! June 02. 15:45 kezdődött, és a múlt héten ért véget.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet