A korábban Kecskeméten is feltűnő fekete párduc a legfrissebb információk szerint Szolnok és Újszász közötti lakott területen kóborol. Egy szemtanú nagyjából 100 méteres távolságról egy felvételt is készített az állatról, majd azonnal hívta az állatbefogókat – számol be a borsonline.hu.
Az időjárásnak köszönhetően könnyebben rálelhetnek az állatra a szakemberek, hiszen a havazás miatt jobban észrevehető a párduc lábnyoma. A lap megkeresésére Both Zoltán elmondta, hogy amennyiben sikerül elfogni a nagymacskát, akkor a legközelebbi állatkertben fogják elhelyezni. Továbbá a tervek szerint a Fővárosi Állatkertbe fogják átszállítani, ahol már készen állnak a fekete párduc befogadására – idézi az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!