Megnyitották a felújított szombathelyi átjárót

De az biztos, hogy lesz még vele munka bőven.

Bő egy hónapig volt lezárva a Hefele Menyhért utca és a Berzsenyi tér közti átjáró. Június elején zárták le Lezárták az életveszélyes szombathelyi átjárót 2014. June 11. 10:40 , mert az átjárót fel kellett újítani. Akkor azt ígérték, hogy egy hónapig tart a lezárás, és íme, már nyitva is van.

Átjáró a Megyeházánál
Eltűnt a kordon és eltűntek a táblák
Garai Antal Atom

De ha jobban megnézik képeinket, látható, hogy azért nem végeztek – egyelőre – teljes munkát. Sok helyen hiányzik a vakolat, tulajdonképpen csak az omlásveszélyes burkolatot távolították el.

Átjáró a Megyeházánál
Az omlásveszélyt szüntették meg
Garai Antal Atom

Az biztos, hogy az átjáró fontos a belváros közlekedésében, a Kossuth utcából a lezárás alatt csak a Főtéren keresztül lehetett kihajtani, mint ahogyan a Hefele és a Főtér közti parkolókból is. És ott üzletek is vannak, ahová áruszállítók is járnak.

Átjáró a Megyeházánál
Lesz munka még bőven
Garai Antal Atom

Szóval, nem csodálkozunk, hogy megnyitották az átjárót, kíváncsian várjuk, mikor kap új burkolatot a műemlék építmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Lezárták az életveszélyes szombathelyi átjárót

A Hefele Menyhért utca így zsákutca lett, csak a parkolót lehet megközelíteni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet