Tavaly december közepétől bárki megnézheti, hogy lakóhelyén merre, milyen bűncselekményeket követtek el. A rendőrség új fejlesztésével, a mindenki által hozzáférhető országos bűnügyi térképpel a hiteles tájékoztatáshoz kíván hozzájárulni - Papp Károly vezérőrnagy legalábbis ezt közölte úgy egy hónappal ezelőtt sajtótájékoztatóján Budapesten.
Persze nem minden bűncselekménytípus kerül fel a térképre, csak azok, amik a leginkább befolyásolják az emberek biztonságérzetét - fehérgalléros maffiózók sikkasztásait, leosztott tíz százalékokat, kormányközeli oligarchák üzelmeit tehát nem lehet figyelemmel követni, az viszont látható, hol törtek be lakásba, lovasítottak meg autót, garázdálkodtak, loptak, vagy történt személy elleni erőszak. Ezekre külön szűrni is lehet, és külön kis piktogramokkal ábrázolják a különféle akciókat (feszítővas, ököl, áthúzott pénzeszsák, satöbbi).
A térképen nem a befejezett eljárásokat, hanem az elrendelt nyomozásokat lehet figyelemmel kísérni, és fontos az is, hogy a térképen mindig csak a harminc nappal ezelőtti adatoktól visszafelé lehet keresni - azokat viszont lebonthatjuk akár egy hónapra, akár egy teljes évre. Mi is így tettünk: jól megnéztük magunknak, hogy Szombathelyen 2011. december tizedike és 2012. december tizedike között hol, milyen rohadékság történt. A továbbiakban ezekből szemezgetünk, megpróbálkozva egyúttal azzal, hogy mintákat véssünk ki a sok jelzés alól, vagyis kiderítsük, hogy bizonyos bűnfajták hol fordultak elő többször a megyeszékhelyen. Micsoda izgalmak!
Leginkább a Derkovitson tomboltak az idegek
Mindenekelőtt a testi épségünket szoktuk félteni, ezért elsőként a személy ellen elkövetett erőszakos esetekre szűrtünk rá. A térkép alapján úgy tűnt, hogy a tavalyi évben száz fölött, de kétszáz alatt volt ezeknek az eseteknek a száma. Ha figyelmünket a panelek erdejére vetjük, akkor ebből nagyjából 8 a KISZ-lakótelepen, a Joskar-Olán 6 fordult elő, a Derkovits környékén viszont már gyakrabban pattant el az ideg, itt 21 öklös piktogramot számoltunk össze. Az oladi lakótelepen ugyanez a szám 11-re rúg. A többi ilyen jellegű eset mindenfelé elszórva történt, de az például érdekes, hogy a Brenner Tóbiás körúttól nyugatra egyet sem találunk.
Nyugalomra azonban semmi ok! Garázdaságok és rendbontások - amelyek szintén gyakran jelenthetnek akár verekedéseket, akár hangos hőzöngéseket, agresszív kicsapongásokat, vagy bármi ilyesmit, ami felveri az éj csendjét - már jóval több számban fordultak elő tavaly. Ilyenből főleg a belvárosban volt sok, például az Ady téri kollégiumok környékén 12-őt számoltunk össze (hiába, egy helyen a fiatal heves nemzedék sok tagja, plusz még a közeli buszpályaudvar is, ahonnan mennek-jönnek az iskolások), de például van kisebb gócpont a Szabó Miklós - Bem József utca találkozásánál, az oladi panelrengetegben, a vasútállomásnál és a Thököly Imre utca kivezető szakaszánál is.
Rablások és kifosztások: ebből a típusból volt a legkevesebb, Szombathely belterületén "csak" 15 ilyen eset. Ezek is elvétve fordultak elő, a Diófa-Szent Gellért utcai parkolótól a Bagolyvár alatti kedves kis Avar utcán át egészen a Rumi Rajki István utcáig, de a Petőfi Sándor utca és a Szűrcsapó utca által közrezárt területen kapásból öt ilyen esetet is tetten érhetünk.
Nincs olyan környék, ahol ne próbálkoztak volna a betörők
A zorrós szemfedőből, vagyis lopásokból jócskán kijutott a vasi megyeszékhelyre: ezt nem is részleteznénk, hiszen ebből mindenhová jutott dögivel, a Rohonci utat szinte zöld lámpasorként szegélyezik a piktogramok, a Fő térről nem is beszélve. Érdekesebb a lakásbetörések és betöréses lopások vizsgálata, de belőlük meg külön cikket lehetne kanyarítani, annyira szétszórtan vannak - és bizony a jelzések alapján egyetlen szombathelyi körzetre sem tudnánk ráfogni, hogy na, ez biztonságos.
Szinte mindenhol próbálkoztak a hívatlan vendégek, igaz, egy-egy helyen mintha kirajzolódna egy kisebb betöréssorozat is, így például a Jégpince úton, az Erdei Iskola alatti Aranyhegyi úton vagy a Dolgozók útja és a Muskátli utca feletti részen, ahol egy hatos feszítővas-csomagra bukkanhatunk. Figyelemreméltó viszont, hogy az oladi lakótelepen például mindössze egyetlen lakásba hatolt be oda nem illő elem.
Az autók viszonylagos biztonságban vannak
Az autótolvajok szerencsére nem ennyire aktívak, 9 darab négy keréken gördülő vasat fújtak meg 2012-ben. Az autókat feltörő bandák már egy fokkal aktívabbak voltak, de az ő számlájukra is csak kétszer ennyi bűncselekmény írható. A leginkább a Derkovitson élők aggódhatnak, ott 5 kocsit is feltörtek, de van egy függőleges vonal is, ahol tevékenyebbek voltak, ez a Mátyás Király utcától húzódik a Rákóczin és a Thököly-n át egészen a Kőszegi utcáig. Persze ha nem akarunk célpontok lenni, akkor nyugtalankodás helyett a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy nem hagyunk semmit látványosan az autónk ülésén.
Még egyszer: aki saját szemével szeretné látni, hol-mikor-mi történt, ami a törvényszegéseket illeti, az ide klikkeljen, és használja baloldalon a településkeresőt. Aztán pedig szereljen fel ajtajára hevederzárat, autójába riasztót, gyerekére pedig paprikasprét, ha netán elöntené az aggodalom. Az egyéni észrevételeket kommentben várjuk!