Nem mindennapi képre bukkantunk a neten, amelynek ráadásul a keletkezése is kalandos. A szombathelyi felszabadulási emlékmű egy Amerikában élő orosz származású művészt ihletett meg. Frol Boundin 2013-ban készített egy sorozatot, érdekes épületek ábrázolásával, ebben kapott helyet városunk emblematikus építménye is.
Boundin egyébként a Dél-karolinai Egyetem adjunktus-professzora, akivel fel is vettük a kapcsolatot, hogy megtudjuk, hogyan bukkant rá az épületre, egyelőre azonban választ nem kaptunk.
Szavazzuk meg addig is, kinek mennyire tetszik Frol Boundin alkotása.
Ha még nem látták volna, így néz ki az eredeti:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!