„Új megoldás” a szombathelyi MSZP-től

Hozzon létre a SZOVA saját építőipari céget – ezt javasolja a szombathelyi MSZP a városnak. A cég munkahelyeket teremtene, és indulna a közbeszerzési pályázatokon is.

Kellenek az ötletek a válság hatásainak enyhítésére – jelentette ki Czeglédy Csaba alpolgármester és Nemény András, a szombathelyi közgyűlés szocialista frakciójának vezetője, a költségvetési bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Aztán megtudtuk, hogy Szombathely nem alakulhat városállammá, nem szedhet vámot az utazóktól, ennél használhatóbb megoldások kellenek. A válság ugyanis nem áll meg a városhatáron, hatásai között lesz – mint már eddig is tapasztalható Van vagy nincs létszámleépítés? - frissítve 2008. December 04. 13:11 – a munkanélküliség növekedése, a kis- és középvállalkozások helyzetének romlása.

Építőipari céget akarnak alapítani

Czeglédy Csaba felhívta a figyelmet rá, hogy kormányszinten és a parlamentben is hangsúlyozzák, hogy fel kell gyorsítani az előkészített beruházásokat, főként azokat, amelyek élvezik az Európai Unió, és az állam támogatását. Ezt kell tennie Szombathelynek is, törekedni gyorsabban kell lehívni a támogatásokat, hogy előbb induljanak el a kivitelezések. Ez azonban nem elég, ezért is fogalmazták meg az ötletet, miszerint a SZOVA Zrt. hozzon létre saját tulajdonú építőipari céget, mégpedig kevés, és jólképzett vezetővel.

MSZP sajtótájékoztató
sadness

Ez a cég pedig induljon el minden közbeszerzési pályázaton, az első időben a városban és a régióban, később akár az egész országban, vagy akár a szomszédos Burgenlandban is. Szombathely környékén több, mint tízmilliárd forint értékű munkák kezdődnek jövőre, mint például a iskolafelújítások, a lukácházi víztározó építése, az Iseum, a volt HEMO felújítása, a belváros rehabilitációja. A közbeszerzéseket az önkormányzat írja ki, a kiírásban pedig lehet olyan szempontokat megfogalmazni, amelyek prioritást adnak az önkormányzati cégnek, persze, a törvényi előírások betartása mellett.

Czeglédy elmondta, a közbeszerzések bírálatánál a legfontosabb szempont az ár, Szombathelyen is rendre a legalacsonyabb árat kínáló cég nyeri az eljárást. Van azonban mód arra, hogy a döntés az

összességében legjobb ajánlatot tevőnek

kedvezzen. Azaz, olyan szempontrendszer alapján bírálják el a pályázatokat, amely tartalmazza, hogy a fővállalkozónak szombathelyi vagy környéki munkaerőt kell alkalmaznia, illetve alvállalkozói is ebbe a körbe tartozzanak. Így előnyt kap az önkormányzati tulajdonú cég, ha mégsem nyeri meg a pályázatot, a dologban akkor is van olyan vonzata, hogy versenyre kényszeríti a többi céget, vagyis az önkormányzat akár pénzt is megtakaríthat.

A munkanélkülieket alkalmaznák

A cég alkalmazottait pedig a válság miatt utcára került emberek közül veszik majd fel, így munkahelyet teremtenek. A számítások és a város előtt álló beruházások nagysága miatt akár több száz állástalanná vált embernek is tudnak így munkát adni.

Nemény András hozzátette, ha már van a városnak egy nyereségesen működő vagyongazdálkodási vállalkozása, akkor használják ki az ebből adódó lehetőségeket, az új cég fő célja a munkanélküliség csökkentése.

Az alpolgármester fontosnak nevezte a kis- és középvállalkozások hasznát is, hiszen egyre gyakoribb, hogy a fővállalkozó nem fizeti ki alvállalkozóit, az ebből eredő jogvita olykor évekig eltart, a munkát becsületesen elvégző vállalkozások pedig addig nem jutnak hozzá jogos pénzükhöz. Ha az önkormányzati cég lesz a fővállalkozó, ilyen eset nem fordulhat elő, hiszen a fővállalkozó mögött ott áll az önkormányzat, mint tulajdonos.

Remélik, hogy konszenzus lesz az ügyben

Czeglédy Csaba nevesítette is a programot, amely az

Új megoldás

névre hallgat. A program ennél bővebb, nem csupán az építőipari cég alapításából, hanem több elemből áll majd, az önkormányzati építőipari cég ugyanis nem kínál megoldást minden problémára.

Az elképzelést rendkívüli napirendi pontként terjesztik a csütörtöki közgyűlés elé, ahol egyelőre arról kell dönteniük majd a képviselőknek, hogy megbízzák a SZOVA Zrt-t a részletek kidolgozásával, amivel január végéig kell végeznie a vagyonhasznosítónak. Mármint akkor, ha a közgyűlés elfogadja a tervet, mindkét politikus kifejtette, bíznak abban, hogy konszenzus alakul ki ebben a kérdésben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Van vagy nincs létszámleépítés? - frissítve

A Munkaügyi Központ szerint nincs, olvasóink szerint van. A Delphiből például 250 embert küldenek el rövidesen. A többit derítsük ki együtt!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet