Még az sem biztos, hogy lesz rendkívüli közgyűlés Szombathelyen?

Folyik a hatalmi harc Szombathelyen – írtuk néhány nappal ezelőtt. Így is van, amit az elmúlt napok eseményei is bizonyítottak. Tettünk egy kört a helyi politikusok között, mondván, lássuk, hogyan is látják ők a helyzetet.

Míg korábbi cikkünkben Ellenzéki társpolgármester lesz Szombathelyen? 2008. September 01. 17:37 mi is csak városháza közeli információkra támaszkodhattunk, most már a kezünkben vannak a jövő keddre, azaz szeptember 9-ére tervezett rendkívüli közgyűlés előterjesztései. Nézzünk meg ezekből néhány dolgot, tudván, hogy igazából ellenzék állította össze ezeket, az aláírók minden esetben: Marton Zsolt (Fidesz-KDNP frakcióvezető), Molnár Miklós (Pro Savaria frakcióvezető), Prugberger Emil (Pro Savaria elnök, képviselő) és Soós József (az MSZP-frakcióból júniusban távozott képviselő).

81 helyett 58 bizottsági tagot akarnak

Ami számunkra fontos, hogy valóban tervezik (tervezték) a Sport és Ifjúsági Bizottság, valamint a Társadalmi Kapcsolatok Bizottság megszüntetését, feladatkörüket másik grémiumoknak osztanák szét. Megfogalmazzák, hogy a jövőben a rendkívüli közgyűlés időpontját a kezdeményezés beérkezését követő három napon belül ki kell tűzni, mégpedig 15 napon belüli időpontra.

A jelenleg 81 főt számláló bizottsági helyeket 58-ra akarják csökkenteni, ettől 40 milliós megtakarítást várnak. A 40 milliót az óvodák és iskolák felújítására akarják felhasználni. Az előterjesztés tartalmazza az általános koordinációs tanácsnok kinevezését is, együtt a kulturális tanácsnoki poszt megszüntetésével.

A SZOVA Zrt-vel kapcsolatban annyi az anyag, hogy visszahívják az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjait, az igazgatóság létszámát kilencről hét főre, az FB-ét pedig tízről szintén hétre csökkentik.

Szóval, ennyi az előterjesztés lényege, ezt tárgyalják ezekben a napokban a bizottságok. Mi pedig körbetelefonáltunk néhány politikust, mit szólnak mindehhez?

Ipkovich: Óvatosan a vagyongazdálkodással

Kezdjük a sort Ipkovich Györggyel. A polgármester szerint a közgyűlés szavazati aránya a rendkívüli ülésen derül majd ki. Annyi már most biztos, hogy a nagyberuházások, városstratégia kérdéseiben konszenzus van, nem fenyeget a veszély, hogy azokat bárki meg akarja változtatni. Az is látszik, hogy az ellenzék a hangsúlyt a gazdasági ügyek felé akarja eltolni. Folyik az egyeztetés – hangsúlyozta Ipkovich –, és már sikerült néhány ügyben megállapodni, a sportbizottság például továbbra is működik majd.

A SZOVA Zrt-vel kapcsolatban azt mondta, mivel a cég a város vagyongazdálkodását végzi, óvatosan kell eljárni az ügyben. A vállalkozói szférában ugyanis nem tesz jót az üzletnek, ha túl nagy vihar van egy cég körül. Tehát vigyázó, konszenzusos döntésre van szükség, ezt követeli meg a vállalat jó hírneve is.

Egészségügyi alpolgármesterünk is lesz?

Ipkovich szerint a koordinációs tanácsnok kinevezéséről is érdemes beszélni. Igaz, hogy a városnak jelenleg van két tanácsnoka (Csermelyi András, Feiszt György) , három alpolgármestere (Czeglédy Csaba, Németh Kálmán, Szabó Gábor) , de ha az ellenzék úgy véli, érdekérvényesítési lehetőségei miatt szükségük van erre a posztra, lehet róla tárgyalni. A polgármester hozzátette, ő még ennél is messzebbre menne, nem zárkózna el akár egy alpolgármesteri tisztség felajánlásától.

Mégpedig az egészségügy területén, hiszen az egészségügyi program megvalósítása, a kórház fejlesztése, a megyei önkormányzattal való kapcsolattartás olyan fontos kérdések, amelyek megérdemelnek ilyen szintű képviseletet. ( Egyértelmű, hogy a polgármester Prugberger Emilre gondolt, mint egészségügyi alpolgármesterre. Ő ugyanis hajlandó a kompromisszumra, ráadásul van már alpolgármesteri tapasztalata. A szerk.)

A bizottságok létszámát csak növelni lehet

A bizottsági létszámok ügyében azonban más véleményen volt Ipkovich. Megemlítette a gyöngyösi esetet, ahol, ugye, a gumigyártó cég távozása után a szocialista városvezetés azzal büntette a fideszes ellenzéket, hogy megfosztotta őket a bizottsági helyektől. Ezt a lépést aztán az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek minősítette. Szóval, az a kérdés, milyen módszerekkel akarják átszervezni a taglétszámokat, a polgármester úgy látja, az ellenzéknek csak akkor lehet több helyet adni, ha növelik a bizottságok létszámát. Különben hasonló esettel kell szembenézni, mint Gyöngyösön.

A polgármester hozzátette, az ügy lényege, hogy minden vitás pontot beszéljenek meg. Ha ez nem sikerül szeptember 9-ig, akkor rá kell szánni akár még egy hetet.

Prugberger: Érvényesüljenek a közgyűlési arányok

Prugberger Emi, a Pro Savaria elnöke és városi képviselője a SZOVA Zrt-ről nem akart nyilatkozni, úgy vélte, csak az egyeztetések után lehet érdemben beszélni az ügyről, mivel az a város gazdasági érdekeit érinti, és a döntés meghozataláig nem tartozik a nyilvánosságra.

A képviselő szerint a bizottságok létszáma fel van duzzasztva, ami a 2006-os választások után kialakult helyzet miatt, az MDF és az ESZE túl van reprezentálva a bizottságokban. Prugberger szerint így nem érvényesül a paritás elve, ráadásul a létszámcsökkentéssel évi 40 milliót lehetne megtakarítani. A Pro Savaria egyébként csupán a képviseletének megfelelő bizottsági létszámra tart igényt.

A képviselő fontosnak tartja, hogy a létszámmódosítások után kialakuljon a bizottságokban a közgyűlési arány, viszont figyelembe kell venni, hogy jelenleg a Fidesz-KDNP - Pro Savaria frakciószövetség van többségben a közgyűlésben. Már, ha Soós József valóban kilép az MSZP-frakcióból.

Molnár: Kérdésesek a polgármester szándékai

Molnár Miklós, a Pro Savaria frakcióvezetője társánál keményebben fogalmazott. Először is cáfolta azt az információt, miszerint ő lenne a gazdasági bizottság élére az ellenzék jelöltje, mondván, a személyi kérdésekben még nem döntöttek. Folynak az egyeztetések, még sok minden változhat, mint például a sportbizottság esetében.

Szerinte a polgármester szándékai is kérdésesek, felmerülhet az a lehetőség is, hogy elnapolja az ülést. Az ellenzékben megvan a kompromisszumkészség, a másik oldalról ezt nem igazán érzik. Úgy vélte, a túloldal húzni akarja az időt, a háttérben azon dolgoznak, hogy ne legyen meg kedden a rendkívüli ülés. A sajtóban sületlenségek, feltételezések jelentek meg, miközben csak a jövő hét elejére tisztul ki a kép.

Nagy: A SZOVA nem működhet igazgatótanács nélkül

Hasonlóan, bár visszafogottabban nyilatkozott Nagy Imre Győző, az MDF városi elnöke, aki – információink szerint – a SZOVA Zrt. vezérigazgatói székének várományosa. Kijelentette, a feltételezés minden alapot nélkülöz, semmiféle felkérés nem érkezett hozzá. Megjegyezte, cikkünk Ellenzéki társpolgármester lesz Szombathelyen? 2008. September 01. 17:37 megjelenését követően többen is gratuláltak neki, amit értetlenül fogadott. Egyébként pedig a SZOVA Zrt. alapításakor ő volt az, aki a gazdasági bizottságban javasolta, hogy hozzanak létre igazgatótanácsot. A Fidesz később állt a javaslat mellé. Most is úgy látha, egy ekkora vállalat nem működhet igazgatótanács nélkül.

Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője megkeresésünkre annyit mondott, hogy a bizottsági egyeztetések befejezése után fogják a sajtót tájékoztatni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ellenzéki társpolgármester lesz Szombathelyen?

Marton Zsolt személyében olyan koordinációs tanácsnokot szeretne kineveztetni a közgyűlési ellenzék, akinek a polgármesteréhez közelítő jogai lennének. A bizottságokból pedig kiszorítanák az MSZP-s, SZDSZ-es tagokat. Folyik a hatalmi harc Szombathelyen.

Nem eszik olyan forrón a kását – Az Éhen Gyula Kör és Ipkovich György

Tulajdonképpen ennyi volt, amit a szombathelyi polgármester a készülődő politikai viharról elmondott a Kör tagjai előtt. Azért a pártpolitika is kapott néhányat a képébe.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet