Ez az a hír, amiről a tegnapi közgyűlés Piac az MMIK-nál, útfelújítások és egyéb érdekes dolgok 2014. March 13. 08:44 közben nem kaptunk infót, mivel azt a zárt ülésen tárgyalták. Balassa Péter (Jobbik) jelentette be a szokásos sajtótájékoztatók elején. A lényeg, hogy Harrach Tibor magáncégét tavaly felszámolták, és egy új törvény szerint az ilyen cégek ügyvezetőit öt évre eltiltják a cégvezetéstől. Így tavaly augusztus 24-től Harrach jogosulatlanul irányította a több mint hárommilliárd forinttal gazdálkodó önkormányzati Távhőszolgáltatót.
Műszaki igazgatóként tovább dolgozik
A közgyűlés most leváltotta a vezérigazgatót, áprilisban döntenek az utódjáról, addig is Kovács Márta gazdasági igazgató irányítja a céget. Harrach Tibor marad alkalmazásban és műszaki igazgatóként dolgozik tovább.
Balassa szerint mindez morális problémákat is felvet, szerinte el akarták titkolni az ügyet, mert augusztus óta semmi sem történt. Feltette a kérdést, hogy az előzmények után miért kell tovább alkalmazni Harrach Tibort, ráadásul műszaki igazgatói pozícióban.
Érvénytelen szerződések?
Kijelentette, vizsgálatot kezdeményeznek és feljelentést is tesznek, mert akkor kérdés, milyen jogon vette fel a munkabérét és a prémiumot, és az is kérdéses, érvényesek-e az általa augusztus óta aláírt szerződések. Megjegyezte, a vezérigazgatót annak idején Marton Zsolt javasolta, pályázat nélkül nevezték ki. És, hogy felmerül a városvezetés, mint tulajdonos, és a felügyelőbizottság felelőssége is.
Kicsit később megkérdeztük a városvezetés sajtótájékoztatóját tartó Szakály Gábortól (Fidesz), igaz-e, hogy eltitkolták az ügyet. Szakály azt mondta, ő a közgyűlés előtt hallott róla, a vezérigazgató egyébként azt mondta, hogy az ügyvezetői pozíciótól eltiltott határozatot később kapta meg, mint amikor hatályba lépett, a közgyűlés most rendbe tette a dolgot –mondta.