Jóvátételi munkában a szombathelyi börtön lakói festették a falra azokat rajzokat, amelyeken – Lendvai Rezső mentőtiszt útmutatása alapján - a gyerekeknek mutatják az elsősegélynyújtás alapjait. Az ötletgazda Stift Zoltán, börtönlelkészt:
- Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben kértek meg a kollégák, hogy segítsek a fogva tartottak jóvátételi munkájában. Én már korábban is festettem egy ilyen sorozatot, örültem, hogy most a rabokkal is megtehetem, mert a mentőállomás, illetve ügyelet is örömmel fogadta a kezdeményezést.
Stift Zoltán kifestőit ismerik már a gyerekek, számos kiállítása is volt már az országban. Mint a nyugatnak elmondta, szeretné a jó hírt, az evangéliumot hirdetni a kedves rajzokon keresztül. Az ügyelet falára került kis freskókon kicsit máshová került a hangsúly, de a lényeg ott van: „Segíteni jó”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!